Lehet, hogy nem lesz több borozgatás a Gyurcsány-villában? Békesi László expénzügyminiszter ugyanis több mint erős szavakkal illette régi barátjának, a kormányfőnek a programját.
Ijesztő képeket festettek egykor a templomok falára a hét főbűnről és az elkövetőikre váró pokoli kínokról, hogy az írni, olvasni nem tudó hívek is tudják, mihez tartsák magukat.
Kemény kritikával illette Brüsszelt Orbán Viktor Varsóban. A Fidesz elnökének a jelek szerint ez volt fontosabb a másodszor is elhalasztott évértékelésnél. A Bors rekonstruálta a Fidesz elnökének tegnapi napját.
Soha nem fogjuk megtudni, hogy pontosan mikor halt meg Ophélie. Egyedül a toxikológiai vizsgálat deríthet ki újabb részleteket: a drogok és a mérgek ugyanis még két hónap múltán is kimutathatók a szervezetből, a gyomortartalom viszont négy...
Az országos rendőrfőkapitány utasítására a Nemzeti Nyomozó Iroda asszisztálásával folyik tovább a kiskunlacházi gyerekgyilkosság felderítése. Bencze József eredményt akar látni a tavaly meggyilkolt 14 éves H. Nóra ügyében, ezért...
Érdemben nem mondott semmit Raffael Sándor rendőrségi kihallgatásán, miután tegnap délelőtt Veszprémbe szállították Grazból– értesült a Bors. Társa, N. Győző azonban részleges beismerő vallomást tett. Úgy tudjuk azt tagadta,...
Egyre kuszább, hogy miért került válságba Liptai Claudia és Gesztesi Károly házassága. Még a rokonok sem tudják, hogy kitől vár gyermeket Gesztesi Károly második asszonya, Nikoletta. A fiatal nő édesapja szerint lánya még mindig szereti a színészt.
David Beckham fiait hidegen hagyja, hogy a híres papa csapatot szeretne váltani. Brooklyn, Romeo és Cruz, miközben édesanyjuk New Yorkban, a legújabb Armani üzlet megnyitóján feszített, apukájuk pedig Milánóban edzett, egy Beverly Hills-i parkban...
Szikora Róbert az ország morális és gazdasági helyzete miatt idén nem szervez misét Marlyn Manson koncertje ellen. Mint ismert 2005 augusztusában járt először hazánkban a Sátán földi helytartójaként is aposztrofált Marlyn Manson.
Ha nem kapna soha többet egyetlen színészi feladatot sem, akkor is boldogulna Brad Pitt. Az amerikai színész ugyanis évek óta elkötelezett híve New Orleans újjáépítésének, a 2005-ös Katrina hurrikán ugyanis óriási pusztítást végzett.
Okozhat-e meglepetést a havazás egy hópárducnak? A Himalája zord hegyei között vadászó nagymacskáknak aligha, a Szegedi Vadaspark pompás ragadozói azonban rácsodálkoztak az égi áldásra. Az elmúlt évek enyhe telei után most vastag hótakaró...
Minek strapáljam magam, jól vagyok én így is! Így áll hozzá a magyarok többsége a fogyáshoz, hiszen a Nielsen piackutató felmérése szerint Európában messze a magyarok próbálkoznak legkevésbé a fölös kilók lefaragásával. Pedig lenne...
Balázsikné,Juliska néni lélekjelenlétének köszönhetően maradt életben egy iszkaszentgyörgyi asszony, aki a napokban biciklizés közben szívinfarktust kapott. A nő öntudatlanul bukott a kormányra. Juliska a saját szívgyógyszerét adta...
Bár a Fidesz szerint azért tolták el immár másodszor Orbán Viktor évértékelőjét, mert hirtelen Varsóba kell utaznia a lengyel kormányfőhöz, a lengyel miniszterelnöki kancellárián tegnap délután nem tudtak a Fidesz-elnök érkezéséről....
Gyakorlatilag nem tud különbséget tenni a bűncselekmény és a törvénytisztelet között Zuschlag – szinte naponta szembesül ezzel a kecskeméti tárgyalóterem hallgatósága.
Tíz férjből négy bevallottan prostikhoz jár vágyai kielégítéséért. Alkalmanként kifizeti a több ezer forintos tarifát, holott otthon ingyen is megkaphatná a gyönyört feleségétől. Fontosabb az izgalom, mint a hűség?
Örökre búcsút mondhatnak a csendnek a Balaton keleti medencéje körül élők és a nyaralók, ha megvalósul a szentkirályszabadjai volt katonai reptéren a nemzetközi kereskedelmi légikikötő megépítése. Naponta 30-szor repülnének a gépek...
Nemcsak a combján lévő egy kék foltot, hanem több sérülést is talált az orvos szakértő Ophelie Bretnacher holttestén. A Bors úgy tudja: ezek sérülések a lány halála után keletkeztek. A toxikológus, Zacher Gábor szerint amennyiben emberrablás...
Ma hozzák haza az Ausztriában elfogott Raffael Sándort, aki a feltételezések szerint szíven szúrta Marian Cozmát. A többi gyanúsított azonban ennél is tovább megy: azt vallják Ivan Pesic is az ő késétől szenvedett életveszélyes sérülést
Gyermekmolesztálással vádolják az egyiptomi születésű angol milliárdost, Mohamed al Fayedet. A vádak szerint tavaly májusban egy tizenöt esztendős lányt molesztált egy exkluzív Knightsbrige-i szállodában.
A tapasztalt argentin hegymászó Federico Campanini közel tíz éve vezetett túrákat világszerte. Utolsó útjáról, az Andokból nem tért már vissza. Egy frissen nyilvánosságra került videó felvétel bizonyítja: a mentőcsapatok érkezésekor...
Trükkös átlépős cselei, merész húzásai, fürge mozgása és egyedi stílusa a mindössze hat éves Madin Mohammedet a legendás Zinedine Zidane-ra emlékezteti. A pöttöm kis zsenire a világ számos utánpótlás bázisán felfigyeltek már, így...
A yorkshirei szatírként elhíresült Peter Sutcliffe a hetvenes években kezdte ámokfutását, támadásainak tizenhárom halottja és hét túlélője van, akik csupán a szerencsének köszönhették megmenekülésüket. Sutcliffet 1981-ben hússzoros...
Gigantikus méretűre nőtt patkányt fogtak a Dél-Kínai Fujian tartományban a hét végén. A rágcsáló felbukkanásával nagy riadalmat okozott az utcán, végöl egy bátor férfi puszta kézzel megfogta és hazavitte.
A francia elnök nemcsak hiperaktív, de egoista, és imádja fitogtatni hatalmát. Nicolas Sarkozy-ről ezúttal a szépségéről híres volt kollégája, a nemrég leköszönt ember jogi miniszter beszélt a sajtónak. A 33 éves leopárd testű Rama...
A Buddhisták bebizonyították, hogy még a káros és tiltott dolgokat is lehet szépre, jóra és hasznosra használni. Egy thaiföldi szerzetesrend ugyanis másfél millió sörösüveg felhasználásával alkották meg egyik szent templomukat.
Egy ideje rebesgetik már, hogy Michael Jackson vagyona megcsappant az elmúlt időkben és a pop király kénytelen összehúzni a nadrágszíjat. Ezt igazolni látszik a tény, hogy Jacko úgy döntött: elárverezi ereklyéi egy részét.
Légszennyezés ide, stresszes életmód oda, az orvostudomány fejlődésével mind hosszabb élet vár a következő generációkra. Bár a halálozások száma magas Magyarországon, 20 esztendő múlva a magyarok várható életkora is 3 évvel emelkedik....
Barack Obama amerikai elnök 54-es cipőt kapott ajándékba. Shaquille O'Neil, az NBA sztárja egy kisebb csónaknak is beillő, autogrammal ellátott tornacsukáját ajándékozta tisztelete jeléül az ország első emberének.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.