Kemény kritikával illette és hazugnak nevezte az MSZP-s Szanyi Tibor a párt volt miniszterelnökét, Gyurcsány Ferencet. A szocialista párt vezetői, illetve Gyurcsány mélyen hallgatnak a történtekről.
Lakhelyelhagyási tilalomra módosította a Pesti Központi Kerületi Bíróság a BKV-botrány egyik kulcsfigurája, Szalainé Szilágyi Eleonóra eddigi házi őrizetét, aki korábban három hónapig előzetes letartóztatásban volt.
Tóásó Elődöt október közepétől törvénytelenül tartják fogva, ugyanis ekkor járt le az a 18 hónap, ameddig előzetes letartóztatásban maradhat. A férfi elé továbbra sem tártak semmilyen bizonyítékot.
Két eset van, amikor a legkeményebb zsaru is meghasonlik: ha gyerekgyilkosság történik, vagy ha egy rendőrt ölnek meg. De a nyomozás során félre kell tenniük az indulataikat.
Fél éven keresztül erőszakolta ötéves szomszédját egy pécsi fiú. A 15 éves Cs. Krisztián pornófilmet nézetett vele, majd orálisan és análisan zaklatta az ötéves Patrikot. A fiú tíz év börtönt is kaphat.
Formás comb, erotikusan domborodó, mély dekoltázs, darázsderék – bepárásodtak a férfiszemek Keresztes Ildikótól. A mentor mégis csak különleges alkalmakkor veszi szexbombára a figurát.
Vörös festékkel teli lufit vágott egy ellenzéki politikus az ír egészségügyi miniszter arcába. Mary Harneyt azért érte a támadás, mert a tárca brutális költségcsökkentést készül bejelenteni a szigetország egészségügyi rendszerében,...
Rákattantak a kínaiak Barack Obamára. A kantoni erotika kiállítás egyik legnagyobb attrakcióját ugyanis egy felfújható Obama-szexbábu jelentette. Az új őrületről a kínai állami média számolt be, amelynek fotóján „Obama”...
Újra kitört szerdán az Indonéziához tartozó Jáva szigetén lévő Merapi vulkán. Október 26. óta még nem volt ennyire aktív a tűzhányó, amely forró hamut és köveket lövellt a magasba.
Alvaro Marin kolumbiai torreádor alaposan megizzadt, mikor múlt héten összecsapott egy bikával. Ám nemcsak ezúttal nemcsak a szokásos lámpaláztól, melyet hétről hétre átél minden egyes kollégája. Múlt heti ellenfele ugyanis igen kellemetlen...
Még egyszer megcsillantja magát a napsütéses ősz, december közepétől azonban kemény télre kell számítanunk – legalábbis a népi időjóslás szerint.
Kivillant a szűk ruhából a keble Innának, a fiatal román énekesnőnek, miközben a Déjá vu című számát adta elő a párizsi Bercy stadionban megrendezett Starfloor gálán.
Ultrakönnyű repülőt vagy rendes nevén autogyrót épített Kosztor Lajos. A pécselyi autószerelő internetes tervrajzok alapján saját kezűleg keltette életre az egyedi masinát.
Speciális szolgáltatást kínál egy cseh takarítócég, a Crazy Cleaners. Óránként 170 euróért jönnek házhoz takarítani, a munkát pedig alsóneműs illetve anyaszült meztelen hölgyek vagy urak végzik.
Sokkoló gyerekjátékok árasztják el a boltok polcait a karácsony közeledtével: a vörösiszapos dzsiptől a kemoterápiás babáig minden kapható. A pszichológus szerint ezek a játékok károsak.
Ötezer éve fogyasztják az emberek a fokhagymát, de ma sem mindenki tudja, milyen jótékony hatása van a szervezetre: antibakteriális, gombaellenes és fontos vitaminokat tartalmaz.
Kérdéses, hogy egyszerűsíti vagy éppen tovább komplikálja az adóbevallás amúgy is bonyolult rendszerét a kormány új szisztémája. A söralátétnyi ív a valóságban egyoldalas lesz.
Ne izguljon, egyszerű rutinműtét – ezekkel a szavakkal biztatták Czinkóczi Ildikót a szentesi kórházban, miután kiderült, hogy pár hetes magzata elhalt, ezért abortuszra lesz szükség…
Két eset van, amikor a legkeményebb zsaru is meghasonlik: ha gyerekgyilkosság történik, vagy ha egy rendőrt ölnek meg. De a nyomozás során félre kell tenniük az indulataikat.
Az exbarátnők képeit közlő internetes oldal üzemeltetői ellen nyomozott a rendőrség, s most kiderült: a honlap kiagyalói kislányok képeire is vadásznak.
Több millió forinttól esik el Nagy Feró azzal, hogy nem tudja kiadatni a Beatrice új korongját. Az X-Faktor mentora ezért hét számjegyű összegre pereli lemezkiadóját.
Borzalmas körülmények között tartotta öt gyermekét egy jánoshalmai család: tetvesen, koszosan jártak iskolába és a három nagyobbat az apa fajtalankodásra kényszerítette.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.