A fényképezőgép mindkét oldalán otthonosan mozog Jakabos Zsuzsanna. Sokat fotózzák, de ő sokkal inkább azt szeretné, ha a képei helyett a medencében elért sikereiről beszélnének.
Bár Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő és nem mellékesen a Magyar Olimpiai Bizottság egyik alelnöke, ő sem érti, hogy miért nem hozzák nyilvánosságra az edzők, a szakmai stábok olimpiai jutalmát.
Janics Natasa felkészüléséhez plusz forrásokat vetett be az olimpia előtt a magyar kajakszövetség az utánpótlás terhére, ezért az érte kapott összeget a hazai szervezet a fiatalokra fordítaná.
Miután a Hibernian 3-0-ra verte a Dundee-t skót bajnoki focimeccsen, a győztes gárda négy játékosa a lefújás után rögvest belevetette magát az éjszakába. Ennek Gary Deegan látta kárát, ugyanis csapat úgy leütötték, hogy az állkapcsát törte.
Ha nem éri el a céljait Londonban Frank Lampard, akkor egy igencsak zsíros kínai szerződéssel vigasztalódhat. Az angol futballista ugyanis szívesen maradna a BL-győztes Chelsea-nél, ám csak egy évre érvényes szerződéshosszabbítást ajánlanak...
Szuzukai győzelme után Sebastian Vettel újra a világbajnokság nagy esélyesévé lépett elő. S noha a statisztika mellette szól, a címvédő óvatos, és továbbra is Fernando Alonsót tartja favoritnak.
A 2-2-vel zárult Barcelona–Real Madrid El Clásico után mindenki mondja a magáét. Pepe színészeknek nevezte a Barcelona játékosait, Sergio Ramos szerint jobbak voltak a Barcánál, Tito Vilanova ugyanakkor megvédi a csapatát.
A magyar sport csillagai rendhagyó autóversenyzésben mérték össze tudásukat Kecskeméten, és a legjobb időt a lólengés olimpiai aranyérmese, Berki Krisztián érte el.
Akár ellentmondásnak is tűnhet: miközben a nemzetközi porondon már jó ideje kizárólag a Videoton képviseli a piros-fehér-zöld színeket, addig a magyar válogatott keretében csak Gyurcsó Ádám szerepel a fehérváriaktól.
A Bors nem adja fel: továbbra is küzd azért, hogy nyilvánosságra kerüljön, a sportolók olimpiai felkészülését segítő szakmai stábok tagjai mennyi pénzt vettek fel.
Lindsey Vonn furcsa kéréssel fordult a nemzetközi síszövetséghez, az amerikai versenyző azt szeretné elérni, hogy a jövőben a férfiak versenyein indulhasson.
Itt az újabb Mario Balotelli-ügy. A Manchester City támadóját lecserélték a szombati bajnokin, ezért dühében az Etihad-stadionból a reptérre ment, és még aznap hazautazott Olaszországba.
Gyorsan terjedt el a hír, hogy az FC Barcelona középpályása, Lionel Messi boldog édesapa lett, mi több, az interneten még az újszülött fényképét is mellékelték.
Augusztusban 7,3 millió fontot, azaz 2,6 milliárd forintot kasszírozott egy londoni kaszinóban az amerikai Phil Ivey, ám pókernyereményéből egy pennyt sem látott.
A 27. SPAR Budapest Maraton és Futófesztivál valóban a futás csodálatos ünnepe volt. Magyarország legnagyobb szabadidősport-rendezvényén 19 200 induló futott!
A hétközi, Sporting Lisszabon elleni 3-0-s siker feljogosította a Videotont arra, hogy bizakodva várja a Ferencváros elleni rangadót. Aztán az élet mást hozott, hazai pályán kikapott a zöld-fehérektől.
Dzsudzsák Balázs együttese, a Dinamo Moszkva idei nyolcadik vereségét könyvelte el a bajnokságban, miután az Anzsi Moszkvában 2-0-ra tudott győzni. Dzsudzsák Balázs pályán volt, de nem tudott segíteni.
Széles Sándor nem akar foglalkozni tanítványa, Gyurta Dániel esetleges klubváltásával. Annál is inkább, mert naponta jelennek meg újabb és újabb variációk ezzel kapcsolatban.
Megosztja a közvéleményt Janics Natasa, aki elhagyja hazánkat, és újra szerb színekben versenyez. Úgy tűnik azonban, magyarországi juttatásairól sem mond le.
A listavezető FC Barcelona hazai pályán 2-2-es döntetlent játszott a címvédő Real Madrid együttesével a spanyol labdarúgó-bajnokság hetedik fordulójának vasárnapi szuperrangadóján.
Azt követően, hogy hétközi BL-meccsen odahaza csaknem kikapott a Dortmundtól (1-1-re zárt) az angol bajnok Manchester City, tegnap a bajnokság 7. fordulójában könnyű mérkőzésen jutott három ponthoz.
Ha a ma esti Barcelona–Real Madrid El Clásicót a katalánok nyerik, akkor tizenegy pontos előnyre tesznek szert a Reallal szemben, és az elég ahhoz, hogy megfosszák a csapatot a bajnoki címtől.
Sebastian Vettel, a Red Bull német pilótája nyerte vasárnap a Forma-1-es Japán Nagydíjat, az autós gyorsasági-világbajnokság idei tizenötödik versenyét.
Az első játékrészben néha már nyomasztó fölényben játszott az Újpest, ám tiszta helyzetekben hibázott, így a harcias pápaiak 1-1-es döntetlennel távoztak a fővárosból az NB I 10. fordulójában.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.