Csalás: kedvenc bírója segítette a Realt

csalás
PUBLIKÁLÁS: 2013. szeptember 26. 23:15
Ellentábora van a neten César Muniz Fernández játékvezetőnek, akit azzal vádolnak, hogy ítéleteivel a Real Madridnak kedvez. Az Elche ellen a 95. percben ítélt büntetőt a blancók javára.
turcsik

Talán még most is Muniz Fernándezt átkozzák ­Elchében, miután szerda éjjel nevetséges ítélettel segítette győzelemre a Real Madridot. A bíró 1-1-es állásnál a jelzett három helyett hat percet hosszabbított, a 95. minutumban pedig egy erősen kérdéses tizenegyessel ajándékozta meg a fővárosiakat, amit Cristiano Ronaldo értékesített.

Fernández nyolc sárgát és egy pirosat osztott ki a hazai csapatnak, szemben a Real két sárgájával, ráadásul az Elche Sergio Ramos elmaradt kiállítását is számon kéri a játékvezetőn, akiről azt rebesgetik, általában a madridiakat támogatja döntéseivel.

Szó mi szó, elég furcsa, hogy amíg a királyiaknak eddig 13 büntetőt ítélt bajnokikon, addig az ellenfeleknek mindössze kettőt, és alábbi táblázatunkból az is kiderül, hogy a ténykedése során a Real meglehetősen jó győzelmi mutatóval rendelkezik. Néhányan már eddig sem zárták a szívükbe a hátrazselézett hajú sporit, ezt jelzi az is, hogy 2010 májusában „Én is utálom Muniz Fernándezt” elnevezéssel létrehoztak egy Facebook-oldalt, amelyhez tegnap több százan csatlakoztak.

Arról ­egy­előre nincs hír, hogy a spanyol fociszövetség vizsgálja a történteket, de nem lenne meglepô, ha egy időre jegelnék a bírót, akinek a ténykedése miatt többen feljelentést tettek a rendőrségen. Gerard Piqué, a Barcelona védője pedig azt írta a Twitteren, hogy komédiát látott a tévében.

– A lefújás után Pepe azt mondta nekem, egyértelmű tizenegyes volt – mesélte Carlo Ancelotti, a Real edzője, aki elismerte, ez a teljesítmény kevés lesz a hétvégén az Atlético Madrid ellen.

A spori ténykedése mellett

- 22 Real-győzelem, 6 döntetlen, 4 vereség
- 13 tizenegyest adott már a Realnak, ellene viszont még csak kettőt ítélt
- 70 sárgát osztott ki a Realnak, 131-et az ellenfeleknek
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.