Halálból menekült meg a debreceni bunyós

tüdőembólia
PUBLIKÁLÁS: 2013. szeptember 26. 11:15
Nem túlzás, a halál karmaiból szabadult Bernáth István nehézsúlyú ökölvívó, aki javában készül az október 4. és 20. közötti, Almatiban sorra kerülő világbajnokságra.
szabó

Miután az idei minszki Eb-hez hasonlóan Hrabovszki Zoltán hivatásos rendőrszázados nem kapott engedélyt elöljáróitól a vb-rajtra, kapóra jött Bernáth gyors felépülése.

Immár végleges, hogy a debreceni bunyós indulhat szupernehézsúlyban a kazahsztáni vb-n. Ez pedig valódi csoda, hiszen március végén még élet és halál között lebegett a debreceni klinikán, ahol kétoldalú tüdőembóliával kezelték.

– A sportnak köszönhettem a felépülésemet, bizony, volt olyan orvos, aki már lemondott rólam – újságolta Bernáth. – Jelenleg tünetmentes vagyok, de ügyelnem kell arra, hogy a vérrögök képződését megakadályozandó időben megkapjam a Clexan nevű injekciót. Anélkül ugyanis nem vállalhatnám a repülőutat. A Clexan tizenkét órára megakadályozza a vérrögök kialakulását az erekben, következésképpen nem fenyeget újabb tüdőembólia veszélye.

Bernáth korábban három Eb-n rajtolt, és az októberi lesz a második világbajnoki részvétele. A bunyós hangsúlyozta, a vb után ismét gyógyszeres kezelés vár rá. Orvosnak készülő amerikai felesége, Alexia Vogel azért nem tarthat vele Almatiba, mert két gyermekükre vigyáz Párizsban, ahol a família jelenleg él. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.