„Csak egy rossz választás, és ide jutunk…” – figyelemfelkeltő fényfestéssel hívta fel a figyelmet a migráció veszélyeire az Alapjogokért Központ a Keleti pályaudvarnál.
A kormány célja, hogy ismét naggyá tegye Magyarországot, ehhez viszont erős családokra van szükség, amelyek alapját a nők, az anyák jelentik - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn New Yorkban.
Óriási siker. Elképesztő tömeg vett részt a Digitális Polgári Körök első nagy találkozóján. Több, mint 12 ezer ember követte a helyszínen az eseményeket. A rendezvényen a legnagyobb hazai sztárok is ott voltak, mások mellett: Demjén Ferenc, Nyerges Attila, Tóth Gabi, Marsi Anikó, Dopeman, Nagy Feró, Kulcsár Edina, és Rubint Réka.
Egy újabb felvételen is látszik egy tárgy az egykori vezérkari főnök ruházata alatt jobboldalt, deréktájon, pont úgy, mint a szeghalmi eseményen. Egy biztos, többször is megtörtént, hogy Ruszin-Szendi Romulusz dzsekije „vesetájékon hullámot vetett”.
A Fidesz Frakcióvezetője a Digitális Polgári Körök első országos találkozóján elevenítette fel a zebrás álhír történet. Kocsis Máté kiemelte, az álhírek terjedése ellen küzdenek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.