Meglepő módon vesztes csata után – a Betis 1-0-ra legyőzte a Real Madridot – dicsérte az ellenfelet José Mourinho. Azért hű maradt önmagához a portugál mester, mert végül mindenki megkapta a magáét.
Félig viccnek indult, aztán valósággá vált: a londoni olimpián ezüstérmes cselgáncsozó, Ungvári Miklós birkózóviadalon indult, és négy győzelemmel járult hozzá a Ceglédi VSE csapatának sikeréhez.
Sebastian Vettelnek a hatodik hely is elég volt ahhoz, hogy minden idők legfiatalabb háromszoros világbajnoka legyen. Fernando Alonso mindössze három ponttal csúszott le az összetett elsőségről.
A DVSC távolabb, a Győr közelebb került a bajnoki címhez. Igaz, messze még a vége, de az ETO komoly előnyre tett szert. Nem csoda, hogy az újabb vereség után nem volt beszédes kedvében a Loki mestere.
"Mi még mindig úgy gondoljuk, a magyarok meggondolják magukat, s elengedik Natasát békével" – mondta a Borsnak Szreten Mirkovics, a szövetség jogtanácsosa.
Komoly kihívással kell szembenéznie Benedek Tibornak, ha leül a magyar vízilabda-válogatott kispadjára. Elvégre a három olimpiai bajnokságot nyert Kemény Dénestől veszi át a stafétabotot.
A transfermarkt.de honlap Orbán Viktor miniszterelnök focista fiának, Gáspárnak a vételárát 50 ezer euróra, vagyis 14,2 millió forintra taksálja. A srác csak ritkán játszik a csapatában.
McLaren fölényt hozott az idény utolsó időmérője, miközben a vb-címért küzdő Sebastian Vettel a negyedik, Fernando Alonso csupán a nyolcadik helyről vághat neki a Brazil Nagydíjnak.
José Mourinho elárulta, egy-egy futballmeccs után az öltözőben a felesége az, akit elsőként felhív, tudniillik az asszony nem nézi a tévét, és az internetről sem tájékozódik.
Fernando Alonso esőért fohászkodik a vasárnapi brazil futam idejére, hiszen akkor egy csapásra eltűnne a Red Bullok jelentôs fölénye. Idén a spanyol a vizes aszfalton rendre legyőzte riválisát, Sebastian Vettelt.
A csillogó-villogó Lakers-aréna után a Honvéd ütött-kopott csarnokában gyakorol Somogyi Gergely. Ajánlatra vár, s közben amerikai menyasszonyát kalauzolja a magyar fővárosban.
Sorozatban négy bajnoki vereség után látogat a címvédő DVSC az őszi bajnok Győr otthonába. Pintér Attila csapata győzelmével az utolsó kenetet is feladhatja riválisának.
A roppant dühös Zenit Szentpétervár vezetése azzal fenyegetőzik, hogy az orosz csapat az ukrán labdarúgó-bajnokságba iratkozik át egy méltánytalan döntés miatt.
Két mexikói pornóslány kissé felelőtlen felajánlást tett korábban. Azt ígérték rajongóiknak, orális kielégítésben részesítik őket, ha a Miami Heat nyeri az NBA-t. Állták a szavukat.
Alonso vagy Vettel? A hét végén választ kapunk a kérdésre. A német pilóta sikeréért szorít Király Gábor, a fociválogatottunk kapusa, míg Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó a spanyolnak drukkol.
Paulo Sousa tegnap este, lapzártánk után, edzői pályafutása legfontosabb mérkőzésén vezette csapatát az EL-ben. A Genktôl nem tartott, ám neki is akad félelme, nevezetesen a kopaszodás.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.