A Ferencváros klubvezetése megadta a módját, a Budavári Palotában, ünnepélyes keretek közepette, Kevin McCabe tulajdonos vezetésével mutatta be a várhatóan 2010-től épülő hipermodern Üllői úti szentély látványterveit. Az új stadion...
Mégis Madridba megy Cristiano Ronaldo. A sokszor cáfolt, majd megerősített hír most igaznak tűnik. Legalábbis az El Mundo című spanyol napilap szerint az idei aranylabdás focista a nyáron a Real Madridé lesz.
Már az is csoda, hogy a Corinthianstól egyáltalán szerződést kapott a februárban súlyos térdsérülést szenvedett, mára egészséges Ronaldo. Az meg aztán még inkább könnyelműségnek tűnik a brazil klub részéről, hogy az ünnepek alatt...
Bőrszíne miatt amerikai légiósnak nézik, pedig Budapesten született, és ízig-vérig magyar. Afrikai édesapja hazánkban tanult, ám nem tartják a kapcsolatot, anyukája és nagypapája nevelte fel. Azt mondják rá, képességei alapján ő lehet...
Gigászok harca – túlzás nélkül nevezhető így a szombati zürichi nehézsúlyú bokszcsata, ahol Nyikolaj Valujev száll ringbe kihívójával, a 46 éves amerikai Evander Holyfielddel a WBA vb-övéért. A hírek szerint Holyfield az összecsapással...
Ami nálunk szinte elképzelhetetlen, az Nagy-Británniában megvalósult: egy 14 éves, törpe növésű úszónő lett az ország legjobb fiatal sportolója. A BBC által alapított díj komolyságát jelzi, hogy a felnőttek között Lewis Hamilton F1-es...
Lezárult a a Budapesti Rendőr-főkapitányság vizsgálata Kolonics György halálával kapcsolatban. A július 15-én, edzés után elhunyt olimpiai bajnok kenusról kiderült, amit a barátai eddig is tudtak: nem doppingszer végzett vele az olimpiai...
A magyar fociválogatott után a kecskemétieknél is jelentkezhet a holland módszer: Tomiszlav Szivics, a magyar élvonal meglepetéscsapatának edzője tíz napot töltött el Hollandiában. A szerb edzőnek bejárása volt a Feyenoord öltözőjébe,...
Ma és holnap az utolsó fordulóval lezárul a labdarúgó UEFA-kupa csoportköre, és egyben kialakul a legjobb 32 mezőnye, ahol már kieséses rendszerben zajlik a küzdelem. A zárás előtt a 24-ből már csupán kilenc hely maradt szabadon, s a nyolc...
Rekontráznak a Pekingben lebukott fehérorosz kalapácsvetők. A két atlétát doppingolás miatt fosztotta meg a NOB olimpiai eredményeitől, így Pars Krisztián ezüstérmessé léphetett elő. Vagyim Gyevjatovszkij és Ivan Tyihon a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz...
Egy törött fúrószál okozott súlyos sérülést Dvéri Zsoltnak. A szerszám a fehérvári labdarúgó bal szemgolyójába (!) fúródott, de szerencsére a látását nem veszítette el. A játékost vasárnap hajnalban sikeresen megműtötték,...
Hevesi Tamás tegnap már mint a REAC újdonsült edzője mutatkozott be rákospalotai klubnál. A Névtelen Nulla nevű együttes korábbi énekese – aki az UEFA pro-licencét megszerezve az utóbbi időben a Ferencváros női együttesét dirigálta...
Lebukott a Werder Bremen brazil futballistája. Hiába várja Diegót dél-amerikában a kedvese, ő újabban egyre gyakrabban mutatkozik a németek szexi popcsillagával, Sarah Connorral.
A hét eleji fővárosi csarnokavatón szélvészként cikázott a hazai celebek és kosaras legendák közt. Gyerekjáték volt számára a gyűrűbe találni Gianni, VV Leó vagy éppen Dávid Kornél mellett. No persze, könnyű neki, hiszen ő a legjobb....
Kozmann György olimpiai bronzérmes kenus és Biros Péter háromszoros ötkarikás bajnok vízilabdázó vehette át a fair play-díjat a Magyar Olimpiai Bizottság fair play és etikai testületének ünnepségén, a Művészetek Palotájában.
Közleményben reagált lapunk állítására Egervári Sándor. A Bors korábban azt írta: a Győrtől menesztett edző péniszrajzokat hagyott maga után az ETO klubházában, megüzenve az őt kirúgó vezetőknek, hogy „ennyit ér itt a szakma”.
Ismeretlen tettesek ellen tett rendőrségi feljelentést tegnap Majoros Attila, a Szent István Bazilikában biztonsági szolgálatot teljesítő cég vezetője, miután kedden kiderült: egy több százezer forint értékű asztal és egy szék eltűnt...
El sem kezdődött a téli átigazolási időszak, de a legkapósabb futballistákról máris tudni vélik a lapok, hol folytatják pályafutásukat. Az egyik legkeresettebb magyar játékos, Huszti Szabolcs már csak azért is vonzó a klubok számára,...
Vitalij és Vladimir Klicsko együtt négy világszervezet nehézsúlyú vb-övét őrzi, előbbi éppen szombaton az amerikai Hasim Rahman könnyed legyőzésével őrizte meg trónját. Ellenük indított hadjáratot a britek klasszisa, David Haye.
Új csillag született Rijekában. A rövid pályás úszó Eb utolsó versenynapján Dara Eszter villogott a 100 méteres pillangóúszásban. Alig hajszállal maradt le az ezüstéremről, élete első felnőtt döntőjében harmadik lett a magyar pillangókisasszony.
Továbbra sem csitulnak az indulatok Egervári Sándor falloszsztorija körül. A Győrtől megbotránkoztató körülmények között – péniszeket rajzolt a vezetőknek, és elrejtette azokat fiókjaikban – a távozó mesteredző mellett a...
Bizonyos Hajdú István a kilencvenes évek elején egy kelet-magyarországi körzeti televízióban dolgozott bemondóként. Pista bácsi régi motoros volt a szakmában, az a fajta, aki mindig fontosnak, nélkülözhetetlennek érezte magát. No mármost...
Hiába adta be a válókeresetet a Forma–1-urának, Bernie Ecclestone-nak a neje, Slavica, a milliárdos továbbra sem vesz erről tudomást. Kijelentette, szó sem lehet válásról, és már a közös karácsonyt tervezi.
Egy neve elhallgatását kérő győri futballista nyilatkozott lapunknak a pénteken kirobbant falloszbotránnyal kapcsolatban. Az ETO játékosa is megerősítette információnkat, miszerint a hímtagokat ábrázoló rajzokat a kirúgott mesteredző,...
Stefano Favaro úgy döntött, az általa menedzselt gyorsaságimotoros-világbajnok, Talmácsi Gábor babérjaira tör és motorra pattant. Az olasz végül a váci kórházban kötött ki.
A hétszeres Forma–1-es világbajnok Michael Schumachernek is hiányzik még egy trófea a gyűjteményéből: a Race of Champions kupája, ami a bajnokok bajnokának jár. A német nagyon hegyezi magát, hogy ma végre pótolja ezt a hiányt.
Csaknem másfél évszázad után ismét világhírű versenylóra büszke Magyarország. A 2005-ben született Overdose tizenegy derbije után még mindig veretlen. Csakúgy, mint a múlt század fantasztikus tehetségű lova, Kincsem. Utóbbi rekordja...
Felkerült az internetre az a hímvesszőrajz, amit a gyanú szerint Egervári Sándor csempészett bele az őt kirúgó győri vezetők fiókjába. Mint azt a Bors elsőként megírta, a futballszakember sértettségében obszcén módon zárta le edzői...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.