1073. oldal - Sport


Sándor Tamás a PSV ellen búcsúzik a Lokitól

Sándor Tamás a PSV ellen búcsúzik a Lokitól

Búcsúzik a hazai pályáktól Sándor Tamás. A Debrecen 34 éves játékosa befejezte labdarúgó-pályafutását. Legalábbis az élvonalban, mert lehet, hogy valamelyik alacsonyabb osztályú osztrák csapatban még eljátszogat egy darabig.
Aranycsapatot készít fel Csipes

Aranycsapatot készít fel Csipes

Csipes Ferenc azon kevés kajakedző közé tartozhat, aki versenyzőként és trénerként is olimpiát nyer. A 43 éves szakember csoportjához ugyanis nemrég csatlakozott Kovács Katalin. Az 1988-as olimpiai bajnok Csipes – noha egyelőre csak...
Lecsúsztak a feljutásról Béres Alexandráék

Lecsúsztak a feljutásról Béres Alexandráék

Nem sikerült a bravúr, az A osztályba való feljutás a Béres Alexandra nevével fémjelzett női curling-válogatottnak. Az egykori fitneszvilágbajnok mellett Szekeres Ildikó, Ádám Boglárka, valamint Nagy Gyöngyi alkotta magyar csapat tegnap...
Csodát tesz-e Juande Ramos a Barcelona ellen?

Csodát tesz-e Juande Ramos a Barcelona ellen?

A Bernd Schuster helyére nagy hirtelenséggel kinevezett korábbi sevillai sikeredzőnek, Juande Ramosnak kisebbfajta csodát kellene véghez vinnie ahhoz, hogy a Real Madrid pontokkal távozzon a félelmetes Camp Nouból. A „királyi” esélyeket...
Klicsko: a bokszom valóságos művészet

Klicsko: a bokszom valóságos művészet

Óriási az érdeklődés az év talán legfontosabb nehézsúlyú mérkőzése előtt. A súlycsoport jelenlegi legjobbja, Vladimir Klicsko Mannheimben az ellen a Hasim Rahman ellen indul harcba, aki a korábbi legjobb Lennox Lewist 2001 áprilisában megfektette.
Benítez nem bízik a bajnoki aranyban

Benítez nem bízik a bajnoki aranyban

Rafael Benítez, a Liverpool menedzsere annak ellenére sem hisz a bajnoki cím elhódításában, hogy csapata egy ponttal megelőzve a Chelsea-t, vezeti a Premier League-et. A spanyol szakember szerint a Vörösök anyagiakban nem versenyezhetnek a három...
Juande Ramos feltámasztotta a Real Madridot

Juande Ramos feltámasztotta a Real Madridot

Befejeződött a Bajnokok Ligája csoportszakasza. A nagy meglepetések elmaradtak, a papíron is legerősebb 16 csapat folytathatja a küzdelmet az egyenes kieséses szakaszban. A szerdai nap érdekessége volt, hogy a vezetőedzőt váltott Real Madrid...
Megrohamozták Koemant a gyerekek

Megrohamozták Koemant a gyerekek

Az MLSZ hagyományos évzáró vacsorájára érkezett a fővárosba Erwin Koeman. A válogatott szövetségi kapitányának idejébe még a II. kerületi Kolozsvári Tamás utcai sportpálya avatója is belefért, amelyen több tucatnyi kisgyerek rohamozta...
Már szervezik Pars „ezüstös” buliját

Már szervezik Pars „ezüstös” buliját

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó bizottsága tegnap kizárta a pekingi olimpiáról, és megfosztotta érmeitől a pozitív doppingtesztet produkáló fehérorosz Vagyim Gyevjatovszkijt és Ivan Tyihont, ez pedig azt jelenti, hogy Pars Krisztián...
Schuster lánya kapusba szerelmes

Schuster lánya kapusba szerelmes

Bernd Schuster nincs jó passzban. Egyfelől március óta húzódik a válása feleségétől, Gabytól, aki évtizedekig élt vele együtt, s négy gyermeket szült neki (a legnagyobb 28 a legkisebb 20 esztendős), ráadásul a minap, ugye, kirúgták a Real Madridtól.
Házat épít a szegényeknek a bajnok

Házat épít a szegényeknek a bajnok

Most zárta csak igazán a szívébe a Fülöp-szigetek népe Manny Pacquiaót, igaz, a profi bokszolót már a múlt heti, Oscar De La Hoya elleni győztes csata előtt is imádták hazájában.
Storcz Botond forradalmasítja a kajakot

Storcz Botond forradalmasítja a kajakot

Storcz Botond a legfiatalabb kajak-kenu szövetségi kapitány idehaza, de külföldön sincs rá példa, hogy valaki 33 évesen ebbe a pozícióba kerüljön. A remek pályázati anyagot író, TF-et és közgázt végzett, angolul jól beszélő, a sportág...
Pénisszel búcsúzott Egervári

Pénisszel búcsúzott Egervári

Keressük a megfelelő szavakat arra, hogy vállalható formában írjuk körül, miként zárta le a múlt héten menesztett Egervári Sándor a Győri ETO-nál töltött pályafutását. Bár a történet olyannyira vulgáris és szégyenteljes, hogy...
Egy percet sem aludt a potya gól után Nagy Zoltán

Egy percet sem aludt a potya gól után Nagy Zoltán

Nem futballozik magyar játékos a labdarúgó BL 16-os egyenes kieséses szakaszában. A Dzsudzsák Balázst foglalkoztató holland PSV odahaza kapott ki a Liverpooltól, és csoportjában negyedikként zárt. Az igazi malőr azonban Nagy Zoltáné! A...
Terrorveszélytől féltik a sportolókat

Terrorveszélytől féltik a sportolókat

További terrorfenyegetéstől tartanak Indiában. Nyilván ennek tudható be, hogy háromezer fegyveres rendőr és biztonsági ember ügyel az angol krikettválogatott tagjaira.
Lőttek az öttusázásnak

Lőttek az öttusázásnak

Nem aratott osztatlan sikert a Nemzetközi Öttusaszövetség közelmúltbeli kongresszusán elfogadott szabálymódosítás, amely alapján jövőre a futást és a lövészetet a biatlonhoz hasonlóan egyszerre bonyolítják le.
Phelps: 12 000 kalória egy nap? Hülyeség!

Phelps: 12 000 kalória egy nap? Hülyeség!

A Pekingben nyolc aranyérmet összeúszó Michael Phelps sem kerülhette el, hogy életrajzi könyv szülessen róla, amelyben a magánéletéről és sikereiről vallhat. Az albumot az amerikai karácsonyi könyvpiac egyik nagy durranásának szánják.
Hamilton és a McLaren útjai elválaszthatatlanok

Hamilton és a McLaren útjai elválaszthatatlanok

Kínálhatnak vagyont és csillagászati fizetést, Lewis Hamilton bejelentette, sohasem hagyja cserben a McLarent. A Forma–1 idei világbajnoka megjegyezte, mivel kerek tíz éve tartozik ehhez az istállóhoz, esze ágában sincs azt elhagyni.
Börtönbe kerülhet a Forma 1 pilótája

Börtönbe kerülhet a Forma 1 pilótája

Az egykori Forma-1-es pilótát, a holland Jos Verstappent akár nyolc hónapra is börtönbe csukhatják, felesége, Sophie Kumpen ugyanis feljelentette, amiért csúnyán megverte.
Storcz Botond lett a kajakosok kapitánya

Storcz Botond lett a kajakosok kapitánya

Storcz Botond lett a kajak-kenu válogatott új kapitánya. A szövetség elnöksége hosszúra nyúlt tanácskozás után – 6:5 arányban – az alig egy éve visszavonult háromszoros olimpiai bajnok pályázat ítélte a legjobbnak.
Bolgár modellel szexelt Ronaldo?

Bolgár modellel szexelt Ronaldo?

Gőzerővel falja a nőket, habzsolja az élvezeteket Cristiano Ronaldo. Az aranylabdás portugál futballista különös közeledéséről nyilatkozott egy bolgár szupermodell, Szilvija.
Gyászol az MLSZ elnöke

Gyászol az MLSZ elnöke

Az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottságának tegnapi ülésén a napirendi pontok között szerepelt Kisteleki István meghallgatása is, ám a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke – édesanyja halála miatt – váratlanul lemondta részvételét.
Sípokkal várják a szurkolók a CSZKA-t

Sípokkal várják a szurkolók a CSZKA-t

A hírek szerint óriási forgalmat bonyolítottak le az elmúlt napokban a soproni sípkereskedők: a zajkeltő eszközre a helyi női kosárlabda-csapat szurkolóinak volt szükségük. A női Euroliga talán legnépszerűtlenebb együttese, a CSZKA...
Íme, itt a legjobb magyar futballista!

Íme, itt a legjobb magyar futballista!

Minden bizonnyal sokan elmerengtek már azon, milyen képességekkel kellene rendelkeznie egy magyar labdarúgónak ahhoz, hogy tudására világszerte felfigyeljenek. Montázsunk segítségével ,,összeállítottuk" az ideális magyar labdarúgót.
Ivanovics lefogyott a fotózásra

Ivanovics lefogyott a fotózásra

Ana Ivanovics duplán boldog lehet mostanában. A világ ötödik legjobb női teniszezője ugyanis csak úgy vonzza a tehetős támogatókat, dől hozzá a pénz, a fotózások kedvéért hajlandó volt megszabadulni súlyfeleslegétől is. Másrészt...
FTC: december 18-án mutatják be az új stadion terveit

FTC: december 18-án mutatják be az új stadion terveit

Lemondott posztjáról Rieb György, a Ferencváros elnöke! A visszavonulása azonban csak ideiglenes, lévén az FTC tegnapi közgyűlésén új elnökséget választottak a tagok, s ennek jogi feltétele volt az is, hogy Rieb formailag felálljon a vezetői...
Gyenesei Leila a harmadik sportágban aratott

Gyenesei Leila a harmadik sportágban aratott

Az MTI sportszerkesztőségének felkérésére a hazai szövetségek 1964 óta minden esztendőben eldöntik: kik sportágukban az év legjobbjai. Az abszolút csúcstartó a voksolás történetében Portisch Lajos sakknagymester, aki 23-szor lett első...
Cseh Laci emlékezetből úszik Rijekában

Cseh Laci emlékezetből úszik Rijekában

Stílszerűen a Komjádi uszoda elől indult Rijekába, a ma kezdődő rövid pályás Eb-re a magyar úszóválogatott. A 21 tagú csapat három és fél hónappal az olimpia után aligha vághat neki nagy reményekkel az útnak, a szakemberek három-négy...
Beckenbauer: a Bayern meg tudja nyerni a BL-t

Beckenbauer: a Bayern meg tudja nyerni a BL-t

Szerdán befejeződik a Bajnokok Ligája csoportküzdelme. Az E-től H-ig terjedő négy csoportban már korábban eldőlt, kik folytatják a küzdelmet az egyenes kieséses szakaszban, így az utolsó forduló a csoportelsőségről, illetve az UEFA-kupa-szereplést...
Scolari: egy jó feleség a kulcsa mindennek

Scolari: egy jó feleség a kulcsa mindennek

Záróköréhez érkezik a BL-csoportküzdelme, amelynek keddi játéknapján még három továbbjutó helyért harcolnak a csapatok. Az A csoportban három együttes (Roma, Chelsea, Cluj) verseng az első két helyért, míg a B kvartettben a Panathinaikosz...

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.