Egy átlagos magyar háztartásban 650 ezer forintnyi kacat van, amit semmire nem használunk. Szakemberek szerint a lomok gyűjtögetése hosszú távon akár ártalmas is lehet.
Hihetetlen lendülettel lakja le az emberiség a bolygót – figyelmeztetnek amerikai kutatók. Míg tavaly szeptemberig tartott ki a planétán az egy esztendőre termelődő természetes energia, addig idén már csak nyár végéig volt elég az...
Hatalmas fogásnak örülhettek a fináncok és a rendőrök, akiknek Fortuna istenasszony is a segítségére sietett. Az egyenruhások néhány nap alatt mintegy ötvenezer doboz ukrán zárjegyes cigit találtak.
Belehalt nevelőapja kegyetlen kínzásaiba egy négyéves kislány, akit hét hónapos kora óta bántalmazott rendszeresen a férfi a romániai Cîmpuriban. Az édesanya nem mert szólni senkinek, mert a férfi megfenyegette.
Elege lett az itthoni megjegyzésekből, ezért Ausztriába költözött Judy Nero. A pornós múltjától szabadulni igyekvő Judy egy rocker tetoválóművészben talált párra, 45 éves kedvesével házasságot, gyereket terveznek.
A kormány 9,5 százalékról 10 százalékra emelné a nyugdíjjárulékot. Ha a parlament ma elfogadja az indítványt, néhány száz forinttal csökken a munkavállalók nettó bére. A pénz nyugdíjra kell.
Ma viheti haza Dorina Csengét édesapja, Csabi Péter a kecskeméti kórházból. A kislány édesanyja elvérzett szülés után. Független szakértő vizsgálja, hogy mi ölte meg Erzsikét.
Kicsinosított disznóólban élt hét évig Kiss Éva lányával, Szandival. Lakhelyüket Ócsanáloson elvitte az árvíz, de a takaros kutricában boldogok voltak, míg ki nem derült: Éva nagybeteg. Ám jött áldás is, az Álomépítők csapata új házzal lepte meg őket.
Bár a zsűrinek és a nézőknek köszönhetően állva maradt a szombati párbaj után a tehetségkutató kismamája, láthatóan az összeomlás szélére került. Apja úgy véli: 19 éves lánya nem bírja a férjhezmenetel, a szülés és a tévés szereplés tripla terhelését.
Szigorúbb lesz az előttünk álló hét időjárása. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15–16 fok körül alakul, míg éjszaka legföljebb 7–8 fok lesz.
Tragikus baleset történt Nemesbikken: egy 23 éves férfi autójával elsodort egy hatvan éves biciklist, és egy 35 éves nőt. Mindketten meghaltak, egy kislányt mentőhelikopter vitt Miskolcra.
A rock fenegyereke, Joe Satriani holnap a magyar közönség előtt is megcsillogtatja legendás gitártudását: a Budapest Sportarénában ad koncertet november 8-án.
Továbbra is nagy erőkkel keresik azt a 13 éves szerb kisfiút, aki július 22-én, azaz több mint száz napja tűnt el nyomtalanul. Az első hírek szerint - mint arról korábban beszámoltunk – az anyja verte fejbe egy kapával, majd elásta,...
Súlyos baleset történt Komlón az Alkotmány utcában, egy anya és fia sétált az úton, egy autós mindkettőjüket elcsapta. A baleset körülményeit egyelőre vizsgálják.
15 év után romba dőlt egy brit nő házassága. A szebb és jobb élet reményében a Dominikai Köztársaságba költözött, de valami nagyon balul sülhetett el, mert – annak ellenére, hogy májrákban szenvedett – a halottkém szerint...
Többen is jótékony célra ajánlották fel kedvencük nyeremény Pedigree-csomagját a gazdik közül, akiknek négylábúja díjazott lett Keverékkutya-szépségversenyünkön. A győztesek tegnap vették át díjaikat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.