887. oldal - Sport


Az olimpia alatt szül a légpuskás

Az olimpia alatt szül a légpuskás

Surayni Mohd Taibi nem az első számú esélyese a női légpuskások versenyének (mi több, még csak nem is a második, harmadik…), de alighanem az ő szereplését kíséri majd a legnagyobb érdeklődés.
Kondás: nem kell temetni a Debrecent!

Kondás: nem kell temetni a Debrecent!

A Debrecen focicsapata a várakozásoktól eltérően 1-0-ra kikapott albán ellenfelétől, a Skenderbeutól a BL-selejtező második fordulójának első mérkőzésén. Sőt, az egygólos vereség még hízelgő is, ugyanis az albán bajnok a helyzetei...
Kétmilliárd forint az NB I vesztesége

Kétmilliárd forint az NB I vesztesége

Muszbek Mihály sportközgazdász tanulmánya szerint 2011-ben kétmilliárd forint veszteséget termeltek az NB I-es klubok. A szakértő amondó, 4,5 milliárdból lehetne magyar BL-csapat.
Súlyos büntetést kaphat az Adidas

Súlyos büntetést kaphat az Adidas

Bajba kerülhet az Adidas, ugyanis a Daily Telegraphnak panaszkodtak a szurkolói kellékeket (pólók, táskák, ...) gyártó kambodzsai munkások, hogy csak havi 61 dollárt (22 ezer forint) kapnak a vállalattól.
Olimpiai érmet is hozhat Mocsai erőltetett menete

Olimpiai érmet is hozhat Mocsai erőltetett menete

Nem bízza a véletlenre a londoni olimpiai sikert Mocsai Lajos, a férfi kézilabdázók szövetségi kapitánya. A Kunszentmártonban edzőtáborozó együttest látogattuk meg, és olyan edzést láthattunk, aminek intenzitása talán vetélkedik a francia...
Közlekedési káoszba fulladt a főváros

Közlekedési káoszba fulladt a főváros

Szinte teljesen megbénult London. A tízmilliós világvárosban közlekedési káoszt okoztak az olimpia miatt bevezetett korlátozások, és a folyamatosan érkező sportküldöttségeknek kijelölt különutak bedugultak.
Hemingway: a kassza stimmel

Hemingway: a kassza stimmel

Bizakodóak a Honvédnál, különösképpen az elnök, George F. Hemingway, aki örül neki, hogy nem egy névtelen klub, hanem a milliárdos orosz kirakatcsapat, az Anzsi Mahacskala ellen kell megküzdeniük a kispestieknek a továbbjutásért az Európa...
Újra balhé lesz Pozsonyban?

Újra balhé lesz Pozsonyban?

Hatalmas rendőrségi készültségre lehet számítani a szlovák fővárosban a holnap esti Slovan–Videoton EL-selejtező előtt. Sokan a húsz évvel ezelőtti magyar szurkolóverés megismétlődésétől tartanak.
Bajban van Cseh Laci rágalmazója

Bajban van Cseh Laci rágalmazója

Egy darabig még nem kell az úszószövetség fegyelmi bizottságának ítéletétől tartania Sincki Ádámnak. Lapunk megírta, hogy a dunaújvárosi úszó – és az Éden Hotel című televíziós valóságshow „hőse” – egy népszerű közösségi...
Joggal mosolyoghat Norbi

Joggal mosolyoghat Norbi

Hétfőn este, az olaszok elleni vereség után ugyan elég levertek volt a magyar vízilabda- válogatott játékosai és szurkolói, de keddre már megint mindenki bizakodó volt.
Moszkvai éjszakáért lobbizik Hamilton

Moszkvai éjszakáért lobbizik Hamilton

Lewis Hamilton szerint egy éjszakai moszkvai nagydíj lehetne a Forma–1-es versenynaptár csúcspontja. A Vörös tér körül száguldva a McLaren világbajnokát rabul ejtették a város nevezetességei.
Blatter: zsebbe kaptam ötvenezer dollárt

Blatter: zsebbe kaptam ötvenezer dollárt

A múlt héten derült ki, hogy Joao Havelange, a FIFA korábbi elnöke elfogadott kenőpénzeket. Sokak szerint a jelenlegi elnök, Sepp Blatter kezei sem tiszták. Most mindent bevallott…
Kemény volt az olasz dió

Kemény volt az olasz dió

Nem jó előjel Londonra, hogy a 3. Vodafone-kupa második játéknapján 10-9-es vereséget szenvedett a magyar válogatott a regnáló világbajnok Olaszországtól.
Fanatikusok hátráltathatják a Lokit

Fanatikusok hátráltathatják a Lokit

Kicsit tartalékosan – Ibrahima Sidibe eltiltás, Selim Bouadla, Roguy Meyé és Ludánszki Bence sérülés miatt nem utazott – repült el a DVSC labdarúgócsapata Tiranába, hogy aztán háromórás buszozás után megérkezzen Korcába, a mai BL-selejtezős...
Csalással vádolják Cseh Lászlót

Csalással vádolják Cseh Lászlót

Alig tíz nappal a londoni rajt előtt megvádolta egy sporttársa a háromszoros olimpiai ezüstérmes úszót, Cseh Lászlót. A szövetség fegyelmit indít és beperli a rágalmazót.
Haye a ringben is jobb volt Chisoránál

Haye a ringben is jobb volt Chisoránál

Állta adott szavát David Haye. A brit nehézsúlyú profi ökölvívó KO-val verte honfitársát, Dereck Chisorát, és most abban reménykedik, hogy elveszi az ukrán Vitalij Klicsko WBC-nél őrzött vb-címét.
Magyar lapot akar perelni Lionel Messi?

Magyar lapot akar perelni Lionel Messi?

Lionel Messi, a Barcelona argentin zsenije nehezményezi, hogy egy magyar újság azt állította róla: fiatalabb korában, még a klub akadémiáján nehezen illeszkedett be társai közé, sőt, a Lai Maisában a többi növendék, többek között Cesc...

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.