Cristiano Ronaldo és Lionel Messi 2-2 góljával zárult a spanyol rangadó, amely fordulatos, izgalmas játékot hozott. A találkozó utáni szurkapiszkák sem maradtak el, Pepe, a Real amúgy brutális védője azt mondta: a Barcelona játékosai igazi színészek, ami pedig a meccset illeti, szerinte nyerniük kellett volna, ha Benzema belövi helyzetét, és a bíró megad nekik egy büntetőt.
– Jobbak voltunk – fogalmazott Sergio Ramos, a Real másik hátvédje –, máskor elismerjük, ha jobb az ellenfél, de most nem így volt. Sajnálom, hogy nem sikerült a két csapat közti különbséget csökkenteni, de van időnk, hogy utolérjük őket.
José Mourinho, a madridiak edzője a bírót szidta, de mint mondta, a Real az úriemberek csapata, ezért ezt nem firtatja. Annak viszont örül, hogy a Real Madrid – amióta ő a csapatnál van –, felzárkózott a Barcelona mellé.
– Amikor idejöttem két éve – fogalmazott –, nagy különbség volt a két csapat között, mostanra utolértük őket.
Tito Vilanova, a Barcelona trénere kissé másként látja a dolgokat.
– A második Real-gólnál szabálytalanság történt – mondta –, de a bíró több hibáját is kielemezzük, nemcsak azt, ami a mi kárunkra történt. Ami Pepe kijelentését illeti, miszerint sokat színészkedtünk, nos, megnézhetjük azt az összeállítást, ami az ő durvaságairól készült. Ami pedig a Mourinhóval való kapcsolatomat illeti: korrekt a viszonyunk, már köszön nekem, ez nem volt mindig így.
Lionel Messi nem személyeskedett, ő csupán annyit mondott, hogy szerinte igazságos eredmény született egy olyan meccsen, ahol a két csapat már annyira ismeri egymást, hogy sok újat nem tudnak mutatni egymásnak.
Ronaldo két hétre kidőlt
Ugyan még több vizsgálaton át kell esnie, a jelen állapot szerint úgy tűnik, hogy Cristiano Ronaldo, a Real Madrid klasszisa két hétig nem játszhat. A második gólja után vállsérülést szenvedett szélső ennek következtében kihagyja a pénteki, oroszok elleni és a keddi, északírek elleni világbajnoki selejtező mérkőzéseket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.