Tímea egyből megnyerte első maratoniját

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2012. október 08. 13:15
A 27. SPAR Budapest Maraton és Futófesztivál valóban a futás csodálatos ünnepe volt. Magyarország legnagyobb szabadidősport-rendezvényén 19 200 induló futott!
dd

Abszolút csúcs, eddig 17 700 résztvevő volt a legtöbb induló, szintén egy futóeseményen. A férfiaknál a tavalyi győztes Józsa megvédte bajnoki címét (ideje: 2:21:06), a nőknél új bajnokot avattak Merényi Tímea személyében. A 41 éves versenyző élete első maratoniját futotta (2:49:30).

– Óriási volt a szurkolók segítsége is, soha ennyien nem lelkesítettek bennünket – mondta Józsa. – Harminchat kilométernél jött el a holtpont. A Nyugati téri felüljáró nem vált a kedvencemmé, de utána már csak be kellett gurulni a célba – tette hozzá dr. Török János tanítványa.

– Az órám mellett a kezemre írtam egy üzenetet, amit egy hölgyismerősöm küldött: „Élvezd!” – mondta fülig érő szájjal Józsa, aki informatikusként dolgozik, amatőr futó.

A női győztes Merényi Tímea, akinek a sikere leginkább önmaga számára volt meglepetés.

– Életem első maratonját futottam. Valamikor atletizáltam, de aztán 17 év szünet következett. A magam örömére kezdtem újra futni Taksonyban a Duna-parton. Véletlenül találkoztam egykori edzőmmel, Gál Gézával és újra nekiláttunk a munkának. Csak négy hónapja futok folyamatosan. Két gyerek, napi 10–12 óra munka után végeztem a napi edzéseimet.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.