Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke megelégelte, hogy csapata az idén sem tudott ütőképes autót adni Fernando Alonso alá, s meggyőzte a nyugdíjas tervezőt, Rory Byrne-t, dolgozzon a 2012-es kocsin.
Roger Federer minden idők legeredményesebb teniszezője, vagyis jól döntött, amikor abbahagyta a futballt. De saját bevallása szerint focistának is kiváló lett volna, középpályás és csatár poszton játszott.
Noha a Barcelona idegenbeli teljesítménye egyelőre nem hasonlítható össze az otthon mutatottal, Lionel Messiéknek túlságosan nem kell aggódniuk a ma esti minszki fellépés előtt.
Sikerült megállapodnia Pollák Zoltánnak, az Újpest balhátvédjének a csapat vezetőivel, így minden bizonnyal megkapta azt a hárommillió forintot, amivel a klub tartozott neki, de egyben nehéz helyzetbe is került.
Juan Mata személye miatt különös pikantériája lesz a Valencia és a Chelsea találkozójának. Az angolok spanyol futballistája alig néhány hete hagyta el a Mestallát, ahová máris ellenfélként tér vissza.
Átláthatóságot ígért Kubatov Gábor, az FTC elnöke, amikor a klub élére került, de mai napig nem beszél pontos számokról a költségvetést illetően. Egyszer egymilliárd feletti, máskor paksi szintű büdzsét említ.
Stephanie Rice ausztrál úszónő azok után, hogy viharosan szakított úszó barátjával, Eamon Sullivannel, most újra boldognak látszik. Az ok: Quade Cooper rögbis mindenben a kedvét keresi.
Egy manchesteri higiéniai vizsgálat megállapította, hogy Rio Ferdinand, a Manchester United válogatott focistájának Rosso nevű étterme kifejezetten koszos.
Eddig kétszer rúgták fejbe meccs közben, mégpedig igen kiadósan Petr Cechet. A Chelsea cseh hálóőre azt fontolgatja, hogy a harmadik ilyen horror ütközése után végleg abbahagyja az aktív futballt.
Felipe Massának már elege van Lewis Hamiltonból. A Ferrari brazil pilótája szerint brit riválisa egyszerűen nem tanul a hibáiból, ráadásul annyira sem méltatta a hétvégi futam után, hogy végighallgassa.
Belle Wheeler a világ legfiatalabb versenyzője, aki gyorsulási viadalokon ad számot tudásáról. A 8 éves brit kislány nemrégiben tette le a versenyzéshez szükséges vizsgákat, és már el is indult a nem éppen gyerekeknek és nőknek való párharcon.
A labdarúgó BL-csoportkör 2. fordulójának keddi játéknapján a Bayern München a Manchester City-t fogadja, és hiába muzsikál jól az angol bajnokságban a City, mégis a Bayern az esélyesebb.
Bajban van a Ferencváros, hiszen a csapat tíz forduló után kiesőhelyen áll. A bajnokságban eddig mindössze hat gólt szerző zöld-fehérek Torghelle Sándor szerződtetésével orvosolhatják csatárgondjaikat.
Szexuális zaklatás vádjának gyanújával őrizetbe vették Braulio Nóbréga Rodriguezt, a Real Zaragoza 26 éves labdarúgóját. A rendőrök tudták, hol keressék a játékost.
A szerbekben és horvátokban élő óriási győzni akarással magyarázza Goran Ivanisevic a délszláv teniszezők sikereit. Az egykori wimbledoni bajnokot az októberi budapesti gála kapcsán szólaltattuk meg.
Szörnyű tragédia rendítette meg a perui labdarúgást: egy 23 esztendős szurkoló, Walter Oyarce Rodríguez a mélybe zuhant, és belehalt súlyos sérüléseibe a limai Monumental Stadionban.
Roger Federer nem csak zseniális teniszező, de emberségből is többször bizonyított már: alapítványa Dél-Afrikában, Etiópiában, Malawiban, Zimbabwéban, Zambiában, Tanzániában és Svájcban szervez jótékonysági rendezvényeket. A közvélemény...
Florentino Pérez, a Real Madrid labdarúgócsapatának elnöke nem tagadta meg a végzettségét (mérnök), illetve egyéb tevékenységét (építési vállalkozó), s ezúttal nem a csapatát illetően rukkolt ki nagyra törő tervekkel.
Sebastian Vettel nyert Szingapúrban, de Jenson Button lett a második, így a német pilótának a vb-címhez szükséges 125 helyett csak 124 pont az előnye öt futammal a vége előtt.
Hamar beilleszkedett a fehérvári jégkorong-csapatba az NHL-t is megjárt kanadai kapus, Adam Munro. S nem csupán a magyar pályán, de a magyar konyhában is egyre otthonosabban mozog a 28 éves játékos.
Sebastian Vettel nyerte a szingapúri időmérőt csapattársa, Mark Webber és Jenson Button előtt. Ha a német pilóta ma is győz, a hátralévő öt futam eredményétől függetlenül övé lesz a vb-cím.
Azt mondják, Genk legjobb diszkósa Köteles László. Meglehet, ez azért túlzás, ám az vitathatatlan, hogy óriási zenekedvelő a belga futballbajnok magyar kapusa.
Tiger Woods, David Beckham, Bernie Ecclestone – csak három név a sport világának legvagyonosabbjai közül. Annak kapcsán lestünk bele a pénztárcákba, hogy a szerb Djokovic csupán az amerikai nyílt teniszbajnokságon aratott győzelmével...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.