A szombaton Oroszországban kulcscsonttörést szenvedett Dzsudzsák Balázs néhány órával budapesti operációja után megígérte, hogy amint lehet, meglátogatja Telkiben a válogatottbeli játékostársakat.
Détári Lajos irányítja a jövőben a Ferencváros labdarúgócsapatát. Szakmai igazgatóként, hiszen még nem szerezte meg az NB I-hez szükséges képesítést. Nagy Tamás vezetőedzőként segíti a munkáját.
Nem áll rosszul Jenson Button szénája, akár elkaphatja a vb-pontversenyben éllovas német Michael Vettelt is. Igaz, erre csak ő lát esélyt, senki más...
Aligha állítják már meg Sebastian Vettelt. A német F1-es pilóta vasárnap az idény hetedik futamgyőzelmét aratta, előnye utcahossznyi, 92 pont, és szinte biztos, hogy megismételi tavalyi vb-sikerét.
Nehéz Eb-selejtező vár a magyar válogatottra Svédország ellen, amelyen egy újonc, Stieber Zoltán is bemutatkozhat. A játékost a csapat legrutinosabb tagja, Király Gábor istápolja.
Nemcsik Zsolt, az olimpiai ezüstérmes kardvívó meglehetősen izgatottan várja a US Open második versenynapját. Nem csoda, hiszen párja, a teniszező Arn Gréta ma lép pályára, az amerikai Vania Kinggel játszik az első fordulóban.
Újabb világsztárra vetette ki a hálóját az Anzsi Mahacskala. A vállműtéten áteső Dzsudzsák Balázst is foglalkoztató orosz futballcsapat ezúttal sem aprózta el, Nemanja Vidicset, a Manchester United csapatkapitányát szereződtetné.
Úgy tudjuk, a Ferencvárosiaknál korábban már kétszer is szerepet vállalt Csank János lehetne az edzőkérdés ideális megoldása. Mellette azonban több szakember neve is szóba került.
Annak ellenére sem mond le tisztéről Arsene Wenger, hogy az általa vezetett Arsenal futballcsapata angol bajnoki találkozón idegenben 8-2-es vereséget szenvedett a Manchester Unitedtől.
A továbbra is veretlen orosz Alekszandr Povetkin lett a WBA nehézsúlyú világbajnoka, miután egyhangú pontozással legyőzte az üzbég Ruszlan Csagajevet az Erfurtban rendezett bokszgálán.
A férfi teniszezők világranglista-vezetője, Novak Djokovics idén 57-2-es mérleget könyvelhet el eddig, érthető tehát, ha a US Open trófeát sem akarja kiengedni a kezéből, amit korábban kétszer csak a fináléban bukott el.
Huszonöt éve gyűlöltük Igor Belanovot, aki a 86-os mexikói vb-n a hatból a harmadik gólt szerezte. Most sztárnak kijáró tisztelettel fogadtuk a Telkiben vendégeskedő, jó formában lévő csatárt.
A Puskás-stadion vasárnapi „kettős rangadójának” első felvonásán 1-1-es döntetlent játszott a Vasas és a Fradi All Star csapata, ami az átépítés előtt álló aréna egyik búcsúmeccse volt.
Kettős Red Bull-győzelemmel zárult a spai verseny, Sebastian Vettel idei hetedik elsőségével tovább növelte előnyét Mark Webberrel szemben. Lewis Hamiltont baleset ütötte el a pontszerzéstől.
Szombaton a Rosztov elleni bajnokin kulcscsonttörést szenvedett Dzsudzsák Balázs, akit vasárnap hajnalban Budapesten műtöttek meg. Az Anzsi focistája több válogatott meccset is kihagy.
Nyert ugyan (3-1) a Chelsea a Premier League harmadik fordulójának szombati, Norwich elleni meccsén, de a győzelmet beárnyékolja Didier Drogba horrorisztikus balesete.
A hét forduló után továbbra is nyeretlen Zalaegerszeg vezetése úgy döntött, hogy hiába ismerik el szakmailag és emberileg is Csank Jánost, megválnak a vezetőedzőtől.
A kalapácsvető Pars Krisztián bejutott a döntőbe a dél-koreai atlétikai világbajnokságon, miután a 77 méteres szintet első dobására 21 centivel túlteljesítette.
Nem törte meg a vb-pontversenyt toronymagasan vezető Sebastian Vettel lendületét a hosszú nyári szünet. A Red Bull német pilótája Belgiumban már idei kilencedik pole-pozícióját ünnepelhette.
Huszonöt évvel a szovjetektől elszenvedett 6-0-s vereség után újra összecsapott a magyar és a szovjet futballválogatott. A 86-os mexikói vb „visszavágóján” 5-5-öt játszott a két együttes.
Pontozással szerezte meg a WBA nagyközépsúlyú vb-övét Balzsay Károly az ukrán Sztaniszlav Kastanov ellen. A magyar bunyóst bántja, hogy a szurkolók bundagyőzelmet emlegetnek.
A nyári vakáció után holnap a Forma–1-es világbajnokság második szakasza kezdődik Spa-Francorchamps-ban. A Belga GP-n sokak szerint fölöslegesen erőlködnek majd a többiek, ugyanis az éllovas Sebastian Vetteltől nem lehet elvenni az első helyet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.