Martina Navratilova felgyógyult a mellrákból, és pályára lép a wimbledoni bajnokság meghívásos páros versenyén. A teniszlegenda elmondta, remekül érzi magát.
Mostanában sok kritika éri a női teniszezőket, hogy többet foglalkoznak a külsejükkel, mint a játékkal. A divatmajmolásban élen járó Williams-nővérek egyike, Venus Wimbledonban is kitesz magáért.
Darabjaira esett szét a francia válogatott, amely csak káoszteremtésben egységes. Nicolas Anelka hazazavarása ellen tiltakozva a csapat nem edzett, így csúfos lehet a vb-búcsúja.
Férfi kézilabda-válogatottunk káprázatos feltámadást bemutatva, az utolsó húsz percben fordította a maga javára a szlovénok elleni selejtezőt (Magyarország-Szlovénia 28:25), és kijutott a 2011-es svédországi világbajnokságra.
Háromszázas tempó közben sem fél Lewis Hamilton. Bezzeg barátnője, Nicole Scherzinger kocsijában retteg az anyósülésen a britek Forma–1- es világbajnoka. A csinos énekesnő állítólag pocsék sofőr.
Nincs ezen mit szépíteni, eddig kiábrándító az angol válogatott szereplése. Nem csoda, ha a szurkolók megelégelték a bénázást, és az Algéria elleni 0-0 után rátámadtak az övéikre.
Cseppet zavarba hozta egy angol újságíró Diego Maradonát a Dél-Korea elleni sajtótájékoztató után, amikor a médiamunkás megkérdezte, hogy az argentin szövetségi kapitány miért fogdossa és csókolja állandóan a játékosait.
A csarnokban és az utcákon egyaránt állt a bál tegnapra virradóra Los Angelesben. Fennállásának 16. bajnoki aranygyűrűjét szerezte meg a sztárvilág kedvenc kosárcsapata, a Lakers.
Már a vb-rendezés odaítélésekor mindenki tudta, hogy a vb idején Dél-Afrikában tél lesz, de arra senki sem számított, hogy a mérsékelt időjárásáról ismert országban idén ilyen hideg lesz.
Alighanem a sérült William Gallas nélkül játszik ma Franciaország, melynek szövetségi kapitányát, Raymond Domenecht rábeszélték arra, hogy tegye vissza a kezdőcsapatba Thierry Henryt.
Mikor már épp elcsendesednének a szexbotránya keltette hullámok Tiger Woods körül, rendre újabb zaftos részlet kerül napvilágra. A legújabb, hogy a golfsztár egy hétéves szerelemgyereket titkol.
Lars Lagerbäck a dél-afrikai vb-n elbukott első meccsük óta folyamatosan őrjöng, a vereség felett érzett dühében még Maradonával sem fogott kezet az argentinok elleni 90 perc lefújása után.
Még egy hét sem telt el a futball- vb rajtja óta, de máris számos híresség tette tiszteletét Dél-Afrikában. Naomi Campbelltől kezdve, Travoltán át, Albert monacói hercegig sokan élvezik a torna semmihez sem fogható hangulatát.
Az 1986-os mexikó világbajnokságon az argentin Diego Maradona térdét csaknem eltörte a dél-koreai Huh Dzsung Mu. Ma újra találkoznak, de ezúttal szövetségi kapitányként.
Nem fér meg egymással a két egykori futballklasszis: Diego Maradona és Pelé. Egy hete az argentin gúnyolódott a brazil legendán, most viszont Pelé szólt vissza a dundi kapitánynak.
Dick van Toorn, a hollandok fizikoterápiás orvosa ugyan egészségesnek nevezte Arjen Robbent, ennek ellenére Dick van Marwijk szövetségi kapitány a dánok ellen nem akarja játszatni a Bayern csillagát.
HÕGUTA - Bár a szombati időmérőn a vb-pontversenyben éllovas Mark Webber a második helyet szerezte meg, csak a hetedik pozícióból rajtolhatott, mivel autója sebességváltóját kicserélték, így az ausztrált öt hellyel hátrább küldték....
Uruguay és Franciaország után egy újabb volt világbajnok, Anglia is döntetlent ért el első dél-afrikai meccsén. Azóta szinte mindenki Robert Green potyagóljáról beszél.
Németország nincs könnyű helyzetben, hiszen Joachim Löw szövetségi kapitány egy fél csapatnyi sérültet kénytelen nélkülözni. Az ausztrálok azonban így sem okozhatnak nekik gondot.
Ma az egyik favorit, Argentína számára is elkezdődik a torna. A vb előtt jó formát mutató kék-fehérek sorsa mégis bizonytalan bizarr viselkedésű kapitányuk, Diego Maradona miatt.
A sarkukra álltak a futball-világbajnokság szervezői, és rendeletben szabályozták a lelátói viselkedést, hogy elejét vegyék a ledér szurkolólányok ilyenkor szokásos mellmutogatásának.
Hatmillió forint volt a különbség a pekingi olimpián szerzett magyar ezüstérem (18 millió), illetve 4. helyezés (12) között, ám remélhetően az állam nem követeli vissza az összeget Pars Krisztiántól. A kalapácsvető minősíthetetlen...
Nem elég, hogy Rama Yade francia sportminiszter pazarlással vádolja a szövetséget, Raymond Domenech kénytelen békítgetni lázadó focistáit. Franciaország így fut neki a vb-nek.
A ma kezdődő foci-világbajnokságtól mindenekelőtt önfeledt szórakozást várunk, a rendezők és a nemzetközi szövetség, azaz a FIFA számára azonban nem játék a vb: milliárdos bevételre számítanak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.