A megtámadottak helyett egy kívülálló biztonsági ember sérült meg életveszélyesen abban a tömegverekedésben, amelyet 15-20 örkényi férfi kezdeményezett egy Kecskemét melletti diszkóban. A „csatában” késeket, kardokat, bárdokat,...
Szekeres Nóra szinte a kamerák előtt nőtt fel, vált kiskamaszból családanyává, aki ma már öltözködésével is szívesen hangsúlyozza ki nőiességét. A Megasztár csinos műsorvezetője hangulatának megfelelően öltözködik, lehetőleg...
Erős fájdalmai vannak az intenzív osztályon ápolt énekesnek, aki vasárnap hajnalban szenvedett közúti balesetet. Az ütközés miatt felszakadt a fejbőre, megrepedt az arccsontja, és sokáig eszméletét sem nyerte vissza.
Meglepő környezetben és időszakban, az 1920-as évek Amerikájában játszódik majd Kleopátra élete, amely főszerepét a Hollywood Reporter szerint Catherine Zeta-Jones játssza majd.
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke Nicolas Sarkozy francia elnök és Angela Merkel német kancellár közbenjárását kérte annak érdekében, hogy az Európai Központi Bank likviditást fokozó intézkedéseit terjesszék ki a Magyarországon működő bankokra is.
Bár India 450 millió lakosa közül sokan szegénységben, nélkülözésben élnek, az ország a héten szondát küldött az űrbe. A tervek szerint a műégitest két éven át kering majd a Hold körül, és annak vegyi-, illetve ásványi összetételét vizsgálja majd.
Könnyen megelőzhető a korral járó szellemi leépülés. Brit kutatók szerint ugyanis azoknak az agyi funkciói, akik rendszeresen végeznek úgynevezett aerob testmozgást, például futnak, kerékpároznak vagy sétálnak, később épülnek le.
Most már aztán legyen végre rend! – mondja egyre több honfitársunk, és igazuk van. Mert az nem lehet, hogy egy állam polgárai nem ünnepelhetik meg nyugodtan nemzeti ünnepeiket, hogy nincs biztonságban testi épségük, vagyonuk, egészségük,...
Hatalmas dinoszaurusz lábnyomokat találtak az Egyesült Államokban, míg Kínában olyan dinóleletekre bukkantak, amelyek azt bizonyítják, hogy bizonyos egyedeknek tolluk és szárnyhoz hasonlító farkuk volt.
Miért kelendőbbek azok a termékek, amelyeket meztelen nőkkel vagy férfiakkal reklámoznak? A választ máig keresik, állítólag így kelendőbbek az áruk, hiszen a vásárló elhiszi, ő is lehet olyan szexis, mint a modell, ha beszerez az áruból egy sajátot.
Lewis Hamilton megjelenésével megtört egy sorozat: ő ugyanis az első színesbőrű versenyző a Forma–1-es világbajnoki sorozatban. A száguldó cirkusz közel hat évtizedes történelmében azonban nem ő az egyetlen, aki tehetsége mellett...
Szörnyű tragédia történt az Oscar-díjas színésznő, Jennifer Hudson családjában: édesanyját és bátyját meggyilkolták chicagoi otthonukban, hét éves unokaöccsét pedig elrabolták a helyszínről.
Sikeres cselgáncsozó volt, a sydney-i olimpián is részt vett az a 33 éves férfi lapértesülések szerint, akinek a Nyugati téri aluljárónál parkoló autójában október 23-án a rendőrség bombákat talált. A sofőrt, T. Krisztiánt tegnap...
Az Aidából való kirúgása után Oláh Ibolya felejteni próbál. Az énekesnőt Frei Tamás húzza ki a kátyúból azzal, hogy magával viszi afrikai kalandtúrájára. Ibolya reménykedik, hogy kétmillió forintos gázsival tér haza, vagyis legtovább...
A rendszerváltás utáni legnagyobb bankrablás-sorozat végrehajtója, a Viszkis néven elhíresült egykori jéghokis immár majd' tíz éve ül. Interjút nagyon ritkán ad, csak néhány hír szivároghat ki róla a hűvös falak mögül. Így vettük...
Lassan több meghívást kap, Götz Mária Ildikó, mint egy világszerte ismert szupermodell! Magyarország borkirálynőjének sok a dolga, most éppen Bamakóba készül.
A 2010-es választásokon nem valószínű az MSZP győzelme, de a Fidesz kétharmados győzelme sem tűnik biztosnak. Ami pedig most az országban folyik, az hideg polgárháború - vélte Tölgyessy Péter.
Kihallgatták azt a férfit, akinek a Nyugati pályaudvarnál parkoló autójában október 23-án időzítővel ellátott bombákat találtak. Információink szerint a sofőr tagadja, hogy köze lenne a robbanóeszközökhöz.
Soha nem látott, történelmi mélypontra zuhant a forint, az euróval szemben. Másfél hónappal ezelőtt még 240 forint körül mozgott egy euró, a múlt héten 270 körül, de csütörtökre elérte a 282 forintos szintet is. Kinek előnyös a gyengülő...
Többet ésszel mint erővel - mondják az okosok, de Pokrócos György, rendőr törzszászlós nem elégszik meg az egyikkel, mind a kettőt akarja. Ezért mindent meg is tesz, sorra végzi az egyetemeket, ám a testét sem hanyagolja el, a tananyag biflázása...
Véresre haraptak két belegi kisfiút a helyi iskola gondnoknőjének kutyái. A gyermekek édesanyja biciklizni engedte a fiúkat, ám arra lett figyelmes, hogy nem sokkal később egyikük vérző fejjel rohan az udvarba és segítséget kér. A három...
Húsz tojásból készítette el a reggeli rántottát, hozzá egy kiló kenyeret kebelezett be. Ma már beéri egy szelet szalámival és egy szelet kenyérrel. A korábbi súlyemelő, Bethlen Ferenc több mint ötven kilótól szabadult meg, felesége,...
Vérhas járvány fertőz a magyar határ közelében, Komárom északi részén. A szlovák oldalán eddig több mint hetvenen fertőződtek meg, és nagyon aggályos, hogy az agresszív vírus átterjed hazánkba is. A fertőzött lakók ugyanis nincsenek...
Évek óta, ugyanaz a nóta: kövér ember fogyjon le! Megint jött egy guru, aki megmondta, sőt könyv formájában le is írta a frankót: miként, hogyan szabaduljon meg fölös kilóitól.
Elvetette a sulykot adományozói szerint Sarah Palin, a republikánus párt alelnökjelöltje. A mindig kifogástalan megjelenéséről híres Palinról ugyanis kiderült: dollárezreket költ havonta ruhákra. Az utóbbi két hónap alatt 4700 dollárt...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.