A Ripost írja, hogy az április 10-én tartott rendezvényen megmutatkozott, hogy a Tisza milyen országot szeretne. Plakátrongálások, hangos skandálások, trágár kijelentések, ráadásul az egyik előadóról a nadrág is lekerült a színpadon. Mindezt úgy, hogy a tömegben kiskorúak is voltak.

A rendszerbontó nagykoncerten valósággal elszabadult a pokol. A kampány során Magyar Péter olyan hergelést indított el a magyarok között, amely a mostani időszakban csúcsosodik ki igazán. Az elszabadult indulatokkal árasztották el a tömegek az utcákat, a félelmet keltő tömeg teli torokból gyalázta a kormánypártokat.
Az Index által közzétett videóban látszik, hogy a résztvevők a Fidesz-KDNP, de még a Mi Hazánk Mozgalom plakátjait is megrongálják, ütlegelik.
A színpadról valósággal áradt a gyűlölet és az uszítás. Az előadók közül az egyik, elégedetlenségének kifejezéseképp letolta a nadrágját és úgy szidta a kormányt. A közszeméremsértés fogalmának kimerítése mellett erkölcsi tartásáról is bizonyságot tett, hiszen a tömegben kiskorúak, gyermekek is voltak, akiknek ezt kellett látniuk.
Az ordenáré megnyilvánulások pedig szabályosan röpködtek a színpadról.
Akasszátok fel a királyokat! K*rva anyád, Orbán!
– üvöltözött egy másik előadó.
Jól látszik, hova vezetett Magyar Péter hergelése és uszítása. Ezek az emberek megmutatták, hogy a Tisza Párt milyen országot szeretne építeni. A békepárti magyarok azonban nem kérnek ebből, a józan ész és az együttműködés szellemében szeretnének élni. Ezért sem mindegy, kit választunk április 12-én. A fent látott tiszások elmennek szavazni. És Ti?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.