990. oldal - Sport


Kigolyózták Szávayt

Kigolyózták Szávayt

A fáradásos csonttöréssel bajlódó Szávay Ágnes a női teniszezők legfrissebb világranglistáján négy év után először nem tagja a top 100-nak.
Kiutálták Alisont a Vidiből

Kiutálták Alisont a Vidiből

Felipe Félix után Alison Silva és Somália személyében újabb két brazil futballistát igazolt a Ferencváros. Alison már megfordult Magyarországon, két évvel ezelőtt Mezey György elküldte a Videotontól.
Győzött a Kemény-csapat

Győzött a Kemény-csapat

A sanghaji vizes-világbajnokság férfi vízilabdatornáján (A csoport) sikeresen mutatkozott be az utóbbi három olimpián aranyérmes magyar válogatott, amely főként a veterán Biros Péter kimagasló mezőnymunkájának köszönhetően 11-10-re...
Dagesztáni elnök lesz Roberto Carlos

Dagesztáni elnök lesz Roberto Carlos

Némileg meglepő hírrel rukkolt ki Roberto Carlos, a dagesztáni Anzsi Mahacskala brazil futballistája. Tudatta, 2013-től ő lesz a klubelnök.
Levélben búcsúzott el

Levélben búcsúzott el

Ritkaságszámba megy a profi futballéletben, hogy egy játékos nyílt levélben búcsúzik el az őt kedvelőktől. Nos, a spanyol David de Gea ezt tette.
Gyomorforgató üzenetet kapott a szépfiú

Gyomorforgató üzenetet kapott a szépfiú

Számos labdarúgócsillag fittyet hányt a klubváltásakor arra, hogy éppen a leg - ősibb riválishoz ír alá. Ki dühből tette, ki a pénzkötegeket szem előtt tartva. Lássuk, kik a sportág leghírhedtebb árulói!
Jimmy Jump ezúttal Agüero fejére húzott sapkát

Jimmy Jump ezúttal Agüero fejére húzott sapkát

A házigazda argentin válogatott az elődöntőbe sem jutott be a Copa Américán, miután Uruguay jobban összpontosított a büntetőpárbajban. Sergio Batista kapitány, aki közutálat tárgya, nem mond le.
Tinisztárt igazolt a Videoton

Tinisztárt igazolt a Videoton

Hároméves szerződést kötött a Videoton FC együttesével a tizenkilenc esztendős Evandro Brandao, aki korábban megfordult a Manchester United és a Benfica csapatánál is.
Siófokon száguldozott az új Vettel

Siófokon száguldozott az új Vettel

Carlos Sainz Jr. még csak 16 éves, de már a Red Bull Junior Team egyik reménysége. A spanyol büszke kétszeres ralivilágbajnok édesapjára, mégis inkább az F1-es címvédő Sebastian Vettel a példaképe.
Dia doppingolta Cseh Lacit

Dia doppingolta Cseh Lacit

Ragyogó eredményeket várnak a barátok és barátnők a sanghaji úszó-vb-re utazó versenyzőktől. Bevallottan elfogultan a legfényesebb sikerekről álmodoztak az elutazás előtti percekben is. Legyen igazuk!
508 milliárd forinttal lett a legértékesebb

508 milliárd forinttal lett a legértékesebb

A Forbes magazin elkészítette a világ legértékesebb sportklubjainak listáját, amelyet az angol focibajnok Manchester United vezet 1,65 milliárd fonttal, vagyis 508 milliárd forinttal.
Kiállnak a gyanúsított mellett a focisták

Kiállnak a gyanúsított mellett a focisták

Miután kiderült, hogy a németországi halálos járványt nem a meggyanúsított spanyol, közelebbről murciai uborka terjeszti, a Sevilla futballcsapata úgy döntött, segít helyreállítani a zöldség renoméját.
Bojkottal tiltakoznak a szurkolók

Bojkottal tiltakoznak a szurkolók

Az 5-2-re végződő pénteki DVSC–Vasas NB I-es labdarúgó-mérkőzésen a lefújás előtt tíz perccel kivonult a szektorból a B-közép, így tiltakozva az Országgyűlés által nemrég elfogadott sporthuliganizmussal kapcsolatos törvény ellen.
Ismét összeállt az újpesti csodaduó

Ismét összeállt az újpesti csodaduó

Három hét múlva rajtol a német labdarúgó Bundesliga, melynek egyik élcsapata, a Mainz két magyar támadóval rohamoz majd. Szalai Ádám és Stieber Zoltán nyolc éve félelmetes kettőst alkotott az Újpest ifiben.
Kanta József a világ legjobb büntetőrúgója

Kanta József a világ legjobb büntetőrúgója

Egy magyar focista, nevezetesen Kanta József a földkerekség legjobb tizenegyesrúgója. Az MTK középpályása bajnoki meccsen öt éve nem hibázott büntetőt, márpedig a 16/16-os mutatójánál nincs jobb a világon.
Kemény: Kásás nélkül is győzni kell

Kemény: Kásás nélkül is győzni kell

Hosszú idő után először nem áll a pólóválogatott rendelkezésére Kásás Tamás, akinek a hiánya a kapitány szerint meccsenként két-három gólt jelent. Kíváncsian várjuk, mire megyünk nélküle a sanghaji vb-n.
Kiderült, „energianyelő” a sztáredző

Kiderült, „energianyelő” a sztáredző

Alex Ferguson örökifjú. A Manchester United futballistáinak edzője bevallotta, minden idény ugyanaz, egyforma. Néha megfárad, de újra és újra energiával töltődik fel, amint látja a fiatal játékosai lelkesedését.
A szívbajt hozta rajongóira a focista

A szívbajt hozta rajongóira a focista

A negyeddöntőihez érkezett a 2011-es Copa América. A legpikánsabb párharc, az Argentína–Uruguay előtt az uruk szövetségi kapitánya beismerte, képtelenség felkészülni előre Lionel Messiből.
Áll a bál a sztárpárnál: költözni vagy maradni?

Áll a bál a sztárpárnál: költözni vagy maradni?

Újfent áll a bál a Beckham házaspár körül. Egy családhoz közeli forrás szerint David szívesen visszatérne futballozni Európába, mert úgy érzi, harminchat évesen is megállná a helyét az öreg kontinens valamely topcsapatában.
Jakabos szépségversenyen is aranyérmes lenne

Jakabos szépségversenyen is aranyérmes lenne

Kár, hogy csak a leggyorsabb úszónak adnak aranyérmet, ha a szépséget is díjaznák, Jakabos Zsuzsanna minden bizonnyal győztesként térhetne haza a vb-ről. Mert hogy csinos, ahhoz kétség sem fér, a divatvilágot nagyon gyorsan meghódíthatná...
Földöntúli segítséget kap Gyurta Dániel

Földöntúli segítséget kap Gyurta Dániel

Széchy Tamás szelleme is segíti Gyurta Dánielt a sanghaji vb-n. A 200 méteres mellúszás címvédőjét és edzőjét, Széles Sándort annak idején életre szóló jó tanácsokkal látta el az úszópápa.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.