30. oldal - Vélemény


Vélemény: Tízezer perc

Vélemény: Tízezer perc

Még egy ilyen ígérgetős választási kampányt nem bír ki Magyarország – mondogattuk a legutóbbi választások idején, pedig már most látszik, hogy az kismiska volt ahhoz képest, ami most jön!

Vélemény: SzomszédOK

Vélemény: SzomszédOK

Játéknak indult – őrület lett belőle. Mivel 30 éve nem készült olyan sikeres honi sorozat, mint a Szomszédok, az eredetit aktualizáltam.
Vélemény: Kíngörcs

Vélemény: Kíngörcs

Volt az úgy, hogy volt hosszú párkapcsolatom. Koromhoz – és az ő korához – képest túl hosszú. Tizennégy voltam, amikor összejöttünk, huszonkettő, amikor vége lett. Nyolc hosszú év ment el az életemből egy olyan emberre, akiből elég...
Vélemény: Jobb külön

Vélemény: Jobb külön

Azt mondják, kapjon a gyerek minél hamarabb saját ágyat, de jobb, ha saját szobát is. Azt már sokan főúri hóbortnak tartják, ha a férj-feleség is külön alszik.
Vélemény: Elég volt!

Vélemény: Elég volt!

Augusztus 31.: Nem tudott bevenni egy kanyart és egy vendéglő teraszába csapódott Lábatlanban egy 83 éves sofőr. Dominikát mentőhelikopter vitte kórházba.
Vélemény: Tízezer perc

Vélemény: Tízezer perc

A kormánynak határozott elképzelései vannak arról, hogy az iskolának milyen értékek alapján kell nevelni a gyerekeinket!
Vélemény: Az a baj!

Vélemény: Az a baj!

Liptai Claudia ismét címlapokon, sőt, életében először nyílt levelet intézett egy róla szóló újságcikket megjelentető lap főszerkesztőjéhez.
Vélemény: Sírba viszem

Vélemény: Sírba viszem

A halál nem kerül el senkit, ebben mind egyformák vagyunk. De – ahogy a példa is mutatja – embere és kultú­rája válogatja, hogy ki, mit temet elhunyt szerette mellé.
Vélemény: Állatok!

Vélemény: Állatok!

Alig hittem a fülemnek, amikor meghallottam, hogy az állatkertekből is lopnak. Nem, nem a büféből a söröket, a zsiráfkifutó mellől a szénát vagy a tigris ketrecéből a marhalábszárat. Az állatokat lopják el.
Vélemény: Nem igazság

Vélemény: Nem igazság

Ha az életben nincs már több móka – énekelte anno Lovasi András még valamikor a 90-es években. Hát, ezt eddig is tudtuk, hogy nem fenékig tejfel, de hogy ilyen kegyetlen is tud lenni, arra nem számítottunk.
Vélemény: Tízezer perc

Vélemény: Tízezer perc

Orbán marad! Erre kell itt berendezkedni, ki tudja, meddig. És nem azon múlt, hogy az ellenzéki pártok nem tudtak megállapodni a közös listában, és miniszterelnök-jelöltben!
Vélemény: Kamionstop

Vélemény: Kamionstop

Emlékszem a berzenkedésre, amikor először vezettek be nálunk hétvégi kamionstopot, és lezavarták az utakról a 7,5 tonnánál nehezebb járműveket.
Vélemény: Nyugalom!

Vélemény: Nyugalom!

Összevissza rángatták az elmúlt két évtizedben a pedagógusokat és az iskolákat – bennük a gyerekeket –, kész csoda, hogy egyáltalán működnek.
Vélemény: Megfertőzve

Vélemény: Megfertőzve

Nagy tétet felpakolva. Ázsiából mozgatva. Bűnjeleket eltüntetve. Eredményt szállítva. Edzőt belevéve. Paragrafusok közt bújócskázva.
Vélemény: Anyák

Vélemény: Anyák

Egy tévés kolléga mesélte: anyagot készítettek a banki költségek drasztikus emelkedéséről, és ennek kapcsán kíváncsiak voltak az ügyfelek véleményére is.
Szomorú hétfő

Szomorú hétfő

Eső, tömeg, ideges-, fel-alá rohangáló emberek. Nagyjából ezekkel a szavakkal lehetne összefoglalni a tegnapi napot, amely ha nem tudnánk, hogy milyen hét van, gyakorlatilag egy átlagos hétfőnek is elmehetne.
Vélemény: Átállás

Vélemény: Átállás

Amikor a baráti társaságban senkinek sem született még gyermeke, vérre menő vitát folytattunk arról, vajon mekkora részt kell vállalnia a társadalomnak a következő generáció felneveléséből.
Vélemény: Tízezer perc

Vélemény: Tízezer perc

Maga sem tudja Civil Összefogás Fórum, hogy kit jelentett fel üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett csalás miatt az ügyészségen, de ettől a devizahitelesek sorsának jobbra fordulását reméli. Amit tesz pedig, a bajban lévő adósok cinikus becsapása.
Vélemény: Talált pénz

Vélemény: Talált pénz

Csilingelő apró vagy zizegő papírbankó? Mindegy, akármilyen pénzt talál az ember, annak jobban örül, mintha kölyökkutyát simogatna vagy csokit majszolna – a brit kutatók szerint.
Vélemény: Tankra váltok

Vélemény: Tankra váltok

Csak frontálisan ne! Ez volt az első instrukció az oktatómtól, aki beavatott a közúti közlekedés szabályaiba.
Vélemény: Üzenet

Vélemény: Üzenet

Volt olyan pillanat az ­éle­tem­ben, amikor egy SMS-nek is örültem volna. A pasas közel három év után elugrott egy barátjához, és elfelejtett hazajönni. Halálra aggódtam magam miatta, pedig csak ki akart szállni a kapcsolatunkból.
Vélemény: Vonaton

Vélemény: Vonaton

Ismerik? Egy idős úr és két nő utazik a vonaton. Az egyik nő, a szőke így szól a barnához: – Te, ez az öregember olyan ismerős. Nem lehet, hogy Szent István? – De hülye vagy. Szent István már ezer éve halott.
Vélemény: Neonácik

Vélemény: Neonácik

Ezt sem hittem volna: egyetértek Deutsch Tamással. Ő is kiakadt azon, hogy a drága Fradi-drukkerek tegnap a napokkal ezelőtt elhunyt lágerparancsnokot, Csatáry Lászlót éltették a szombati bajnokin – természetesen (?) épp a zsidó gyökerű...
Vélemény: Tízezer perc

Vélemény: Tízezer perc

Nem fog kiállni az unió egyetlen nagyfőnöke sem, hogy elmondja, mennyire elege van a magyar kormányból, és itt az ideje, hogy megrendszabályozzák őket.
Vélemény: Ölni kell?

Vélemény: Ölni kell?

Ábel zavaros srác, de képtelen lenne embert ölni. Mindezt akkor gondoltam magamban, amikor tavaly interjút készítettem vele.
Vélemény: Dübörgünk!

Vélemény: Dübörgünk!

Méghogy itt bárminemű válság vagy recesszió lenne? Nadrágszíjat kellene húzniuk az embereknek vagy új adókat vetnek ki rájuk egy csinos kis megszorító pakk formájában? Ugyan már, hát hol élnek maguk?

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.