Vélemény: Tízezer perc

iskola
PUBLIKÁLÁS: 2013. szeptember 08. 12:00
A kormánynak határozott elképzelései vannak arról, hogy az iskolának milyen értékek alapján kell nevelni a gyerekeinket!
Pallagi Ferenc

Képviselői sorban nyilatkozzák, hogy számukra az iskola nem értéksemleges, hanem a konzervatív, keresztény világnézet átadásának intézménye. Céljuk az úgynevezett rend és fegyelem – ezzel veszik meg a primitív szülők jelentős részét –, és a központi akarat érvényesítése. Imádkozzál, és dolgozzál, és kussoljál! Ez az orbáni ideál.

Nem firtatnám én itt, hogy mennyiben konzervatív és keresztény az a világnézet, amit Rózsikáék állami erőszakkal terjesztenek, de arra muszáj felhívnom a figyelmet, hogy ha véletlenül az is lenne, aminek mondják, az csak a magyarok egy részének világértelmezési kerete. A statisztikák szerint még csak nem is a többségé.

Ők hatalmi szóval, az állam erejével mindenkit arra kényszerítenek most, hogy a gyermekét ebben a világértelmezésben neveltesse, mert a többség számára nincs más lehetőség, hiszen az összes önkormányzati iskolát államosították. Szerintük én, ő, a másik, akik nem így gondolkodunk és nem ezt az utat szánjuk a gyerekünknek, alkalmatlanok vagyunk arra, és jogunk sincsen rá, hogy megválasszuk a gyermekünk nevelésének tartalmát. Majd ők megmondják, hogy milyen legyen, hogy gondolkozzon a mi gyerekünk, mert jobban tudják, mert megtehetik.

A polgárság Európában száz évig harcolt, hogy kiszabadítsa magát az egyházak és az állam magánéletet uraló befolyása alól. Orbán rezsimje most visszafordul, és újra a csuhásoktól várja, hogy engedelmes állampolgárokat neveljenek a rendszerüknek.

Ez az igazi diktatúra, mert kiskorúként kezel milliókat, mert elveszi a jogomat, hogy szabadon megválasszam, hogyan gondolkodjam, éljek, hogy neveljem a gyerekemet. Ez a diktatúra, mert nem csak a magéletünket akarja uralni, de a lelkünket is.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.