Hogy mi tartott mégis össze? Sem vagyoni, a végén pedig már sem baráti vagy szellemi közösséget nem alkottunk, mégis volt valami görcsös akarás bennem és benne is. Hogy ez mégiscsak a mi kapcsolatunk, hogy milyen jó volt az elején, hogy szerettük egymást, meg egyébként is, már olyan régen együtt vagyunk. Így szokott meg minket mindenki, és mi is így szoktuk meg magunkat. Mentsük meg! – mondtuk.
Mentsük meg, de mit? Már nem beszélgettünk, csak vitatkoztunk, mindketten belehíztunk a boldogtalanságba, s tulajdonképpen egyikünk sem olyan volt, amilyen szeretett volna lenni. Karriert akartam és világot látni, ő pedig megelégedett volna a négy kerék, két gyerekkel. Titokban dohányoztam a kert végében meg az ablak alatt éjszaka, amikor elaludt, mert nem tudta, hogy cigizem, olyan dolgokat csináltam és mondtam, amiket tulajdonképpen nem szeretek. Nem voltam önmagam.
Nekem lett előbb elegem, ő viselte rosszabbul. Ám attól a pillanattól kezdve, hogy nem ragaszkodtam görcsösen a megszokotthoz, a biztoshoz, kinyílt előttem a világ. Új ember lettem. Nem is. Az lettem, aki valójában voltam, csak nélküle és a béklyók nélkül, amiket egymásra aggattunk.
Fogyás, új szerelem, és egy egészen más világ várt rám a csillaghegyi egyszobás világa után. Sosem szabad megszokni, sosem szabad feladni! Én azóta férjhez mentem, Nacsa Olivérnek pedig ha férjet nem is, de egy új társat kívánok az új életéhez.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.