Néhány év múlva bocsánatot kért, és ez megalapozta mai baráti viszonyunkat. Végtére bárkivel előfordulhat, hogy nincs ereje az őszinteséghez.
Kaptam viszont olyan SMS-t, aminek egyáltalán nem örültem. Küldőjének nem a bátorsága fogyott el – ahhoz sem maradt ereje, hogy beszéljen. Barátnőm halálhírét közölte így a lánya. Szívbe markoló szavai inkább arról tanúskodtak, hogy bátran szembenéz a megváltoztathatatlannal.
Régen levelet írni s feladni időbe tellett, meggondolta az ember százszor is, mit vet papírra. Ma néhány gombnyomás, és a másik olvassa a közlendőnket. A távolság már nem számít, rossz és jó hír, harag, bánat és öröm pillanatok alatt eljut a címzetthez. Nem kell már a másik szemébe nézni, látni kétségbeesését, hallgatni sírását vagy szemrehányását.
Sok oka lehet annak, hogy valaki az üzenetet választja személyes találkozás helyett. Közte van a gyávaság és az önzés is, de éppúgy lehet a tapintat vagy a mély érzelmek jele. A lényeg csupán az, hogy aki küldi, s aki fogadja, értse egymást.
Nem úgy, mint az elhunyt újszülöttek ügyében. Mert bármi történt is, egy biztos: a kórház dolgozói és a szülők nem egy nyelvet beszéltek. Aminek lehet oka egyfelől a mély gyász, másfelől a közömbösség. Nem is az a fontos, SMS-t kaptak-e a szülők gyermekük haláláról vagy sem, hanem az, hogy úgy érzik, az egyetlen dolgot tagadták meg tőlük, amire szükségük lett volna ebben a nehéz helyzetben: az együttérzést.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.