Börtönnapló – 1467. nap – 2113. bejegyzés.
Rácsok mögött élni elég tré. De a mai nap pocsékabb, mint az összes eddigi.
Valami nagyokos a kormánynál kitalálta, hogy ezentúl nem gyúrhatunk és nem nézhetünk tévét ingyen a böriben, mindenért fizetni kell majd. De még a vízforralót sem használhatjuk, azért is költséget kell téríteni, vagy mi a fene. Azóta nem éreztem magam ilyen elveszettnek, mióta Besúgó Bandit július közepén holtan találták a zuhanyzóban, s kiderült, hogy nem a haverok tették el láb alól, hanem belélegzett egy darazsat és megfulladt. Komolyan mondom, már semmi örömöt nem hagynak nekünk.
Anno kezdték azzal az ostoba ötlettel, hogy melóznunk kell, merthogy semmit nem adnak ingyen. De én is megdolgoztam ám keményen a betevő falatért odakint! Az utca nevelt, és az éjszaka volt a munkahelyem, ahol csak akkor kaptam fizetést, ha én ütöttem nagyobbat. Hát azért loptam, raboltam és verekedtem én annyit, hogy aztán lapátolnom kelljen a disznótrágyát?
Olyan békésen éldegéltem itt bent. Lehetett kondizni, bambulhattam a tévét. Néha még a tesókáimmal is beszélhettem telefonon, hogy jól megy-e nélkülem is a biznyic odakint. Most meg tiszta idegsokk vagyok. Ráadásul azt hiszik, hogy majd lenyugszom, ha dolgoztatnak kint a földön.
Abban mondjuk annyi jó volt, hogy ha elvittek dolgozni, akkor adódhatott alkalom a pucolásra. De most a szökésnek még a legkisebb esélyét is elveszik, mert már nem ám fegyőrök vigyázzák majd lépteinket a meló közben. Egy pittyegő-villogó bizbasszal a lábunkon mehetünk majd kapálni, ami még a retyóra is elkísér. Tiszta szégyen, hogy így kell leülnöm a még hátralévő 1200 napomat. De legalább már a felén túl vagyok. Nemsokára kijutok, és újra kezdhetem a melót.
