Kedd reggel derült ki, hogy Svraka-Gévai Juli több hetes pihenőre kényszerül, ugyanis sürgős műtétre szorul. A Balázsék műsorvezetője maga sem számított arra, hogy hamarosan kés alá kell feküdnie.
Fiatalon ismerte meg az ország a színésznőt, aki egyből belopta magát az emberek szívébe. Sokan azt gondolnák, hogy minden kerek Kardffy Aisha életében, azonban a sikeres és boldog pillanatokon túl neki is van fájdalma.
Hosszú idő után elmondhatja magáról a híresség, hogy kicsattan az egészségtől. Nem is annyira a műtétje, sokkal inkább a felépülési időszak hagyott Berki Mazsiban mély nyomot, hiszen nagyon kiszolgáltatott helyzetben érezte magát.
Az énekesnő elnyerte a legmerészebb ruhának járó képzeletbeli díjat. Janelle Monáe büszkén mutatta meg a melleit, miközben a sztárkavalkádban bulizott.
A műtárgy-kereskedő show harmadik évada is tartogat bőven meglepetéseket a kereskedőknek és a nézőknek egyaránt. A Kincsvadászok mai adásában például az eladó egy Karthago relikviával érkezik, amit állítása szerint személyesen az együttes billentyűsétől kapott.
A divatvilág egyik legexkluzívabb eseményét idén május 5-én rendezték meg, amelyen több világsztár is óriási meglepetéssel rukkolt elő. A Met-gála terhespocaktól kezdve, meztelenkedésen át, a smink nélküli megjelenésekig többféleképpen sokkolta a közönséget.
Május első hétfőjén rendezték meg az év legrangosabb divat eseményét. A Met-gála 2025 idén is sok meglepetést rejtett magában, de a színvonal mégis visszaesett a korábbi évekhez képest.
Visváder Tamás és Radics Gigi lettek az elődöntő kiesői, de ez nem jelenti azt, hogy a kapcsolatuk megszakad. A pár A Nagy Duett döntőjében is visszatér, sőt a magánéletükben is nagyon szoros lett a viszonyuk, amit nem szeretnének feladni.
Az idei Met-gála hemzsegett az extravagáns megjelenésektől. Halle Berry ruhája azonban talán mindenkién túltett, az áttetsző szett alá ugyanis nem vett alsóneműt az Oscar-díjas színésznő.
A Kincsvadászok első két évada rengeteg emlékezetes pillanatot, meglepő leleteket és izgalmas alkukat hozott. Kvízünk segítségével most kiderül, te mennyit tudsz a Kincsvadászok szereplőiről, a legnagyobb üzletekről és rejtett érdekességekről! Indulhat a teszt?
Justin Bieber cserbenhagyta feleségét. Az est legszomorúbb pillanata az volt, amikor Hailey Bieber búskomor arccal egyedül jelent meg a Met-gála 2025-ön.
Az énekes koncertes videója nagy port kavart a médiában. Szabyest egyetért Csonka Andrással, szerinte egy előadó nem tehet arról, ha nincsenek sokan a koncertjén.
Még csak pár nap múlva lesz öt hónapos az énekes legkisebb gyermeke, de már több műtéten átesett. Fekete Dávid most friss videóban mutatta meg, hogy van Sebestyén.
Kim Kardashian idén nemcsak a káprázatos ruhakölteményével hívta fel magára a figyelmet. Az idei Met-gála egyik legkínosabb pillanatát is neki köszönhetjük.
Kiderült: fiút vár a Kőgazdag Fiatalok sztárja. A kommentelők csúnyán beszóltak Tuvic Aleksandra párjának, amiért szerintük borzasztóan viselkedett a babaváró bulin.
Berki Krisztián özvegye számára minden május szomorúságot hoz, hiszen 2022 május hatodikán halt meg a gyermeke édesapja. Berki Mazsi azóta is nagyon keveset beszél a témában.
Továbbra sem csillapodtak le a kedélyek a legendás énekes családjában A Király sorozat miatt. Most Zámbó Jimmy legkisebb fia, Adrián zúdította felháborodását a készítőkre és az édesapját alakító Nagy Ervinre.
"Meghalt a Berki" - kiáltották három évvel ezelőtt, egy májusi pénteken. Berki Krisztián mindössze 42 évet kapott a sorstól, de vajon ki volt ő valójában?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.