Az énekesnő egy apró, kivágott topban énekelgetett.
A Nirvána egyik slágerét énekelve csillogtatta meg énektudását Opitz Barbi azok után, hogy nemrég azzal került az újságok címlapjára, hogy habár két hónappal ezelőtt azt közölte, újraindítja zenei karrierjét, aminek érdekében menedzsert is váltott, mindez rombadőlni látszik. Történt ugyanis, hogy a Házasság első látásra Szabija, aki elvállalta Barbi karrierjének egyengetését, mindössze pár hét munka után kijelentette, nem folytatja tovább az énekesnővel.
Ennek oka Szolnoki Szabolcs szerint az volt, hogy közösen megegyeztek ebben, ám sokak szerint az egész Barbi egy újabb közösségi médiás, táncos videója volt, amivel még rajongóinál is kiverte a biztosítékot. Olyan kommenteket is kapott ugyanis "alkotására", hogy az egész egy furcsa párzási rítusnak tűnik.
Nos, talán ez miatt is, de Barbi legújabb közösségi médiás videójában csípőjének mozgása helyett énektudásával villogott, miközben mélyen kivágott apró felsőjében ismét villantott, így habár talán nem volt szándéka, felvétele ismét elképesztően szexire sikeredett.