Nemhogy csitulna, egyre durvul a Gáspár fivérek háborúja. Gáspár Győző most Hajdú Péter műsorában teregette ki a családi szennyest és állítja, Gáspár Zsolti felesége a másod-unokatestvérük. Mi lesz ebből?
Gáspár Győző ugyan a Beköltözve Hajdú Péterhez soron következő epizódjának felvételén többször is kijelentette, hogy nem kíván a testvére és közte fennálló viszályról beszélni, mégsem tudta megállni, hogy ne mondjon kígyót-békát Zsolti gazdára. Egy ponton például olyasmit kotyogott ki róla, ami ha igaz…
„Az elején kitaláltuk, hogy az ő felesége szlovák. Igaz? Körbe ment a médiában” – mondta sokat sejtetően Hajdú Péternek Gáspár Zsolti, akinek szavaira a műsorvezető azonnal reagált is. „Nálam, ezt elmondta a Zsolti az Összezárvában… Ez nem igaz?” – tette fel a kérdést Hajdú Péter, amivel sikerült is olajat öntenie a vendégében pislákoló tűzre. „Gyerekek! Nem játszunk ilyennel!
Ez a kenyér legyen az utolsó a torkomban, ha szlovák! Ő kérlek szépen, a másod-unokatestvérünk.
Az ő anyja, apám első unokatestvére. Az anyánknak, meg az apja az első unokatestvére. Kitaláltuk, hogy szlovák. Érted? A Zsolti, szó szerint az unokatestvérét vette el. Hú, most belém fognak rúgni, hogy ez a rohadék miket mond. Hát, csak az igazat!” – fakadt ki a Gáspár család feje.
A legutóbb éppen a A Nagy Duett 2025 színpadán nagyot alakító roma showman ezen a ponton nem állt meg, sőt, rá tett még egy lapáttal. Beszélt testvére, vagyis Gáspár Zsolti, különösen alakuló házasságáról, vagyis inkább válásáról is. „Ő, csak a jót adja elő! Ő neki lesz lagzija… Hány éve mondja már ezt? A Zsoltinak volt lagzija, amikor nekünk is.
De már el van válva a feleségétől. Hogy miért, az tényleg nem ide tartozik. Az az ő dolga, majd ő elmondja.
„Nekik el kellett válni. Nem romlott meg a házasságuk, de egyéb ok miatt…” – húzta rá a vizes lepedőt testvérére Gáspár Zsoltira. A Bors természetesen megkereste Zsolti gazdát is, aki nem kommentálta Gáspár Győző szavait.