Dr. Katona Szandra már készített egy dokumentumfilmet a Remény hegedűjéről, de tervei között szerepel egy igazán monumentális, egész estés mozifilm is, amihez szakembereket és mecénásokat is keres. A Kincsvadászok kereskedője most a Borsnak mesélt nagyra törő álmáról.
Hatalmas megtiszteltetés érte dr. Katona Szandrát a TV2 sikerműsorának kereskedőjét, hiszen pénteken délelőtt az általa megtalált, és azóta világszenzációvá váló holokauszt hangszer az Operaház első koncertmesterének, Kállai Ernőnek a kezében szólalt meg, könnyfakasztó virtuozitással. A világ mindmáig első és egyetlen olyan hegedűje ez, amit egy náci haláltáborban készítettek, ezért is kapta a Remény hegedűje nevet történelmi titkának felfedőjétől, a Kincsvadászok kereskedőjétől.
Dr. Katona Szandra az Operaház előtti botlatókövek felavatásánál beszélt lapunknak az egyelőre még csak a remény szintjén létező ötletéről. A TV2 műsorának kereskedője elárulta, hogy a terveik között szerepel egy mozifilm lehetősége is, hiszen Franz Kempa és a Remény hegedűjének történetét a világ így ismerhetné meg a leginkább. „Való igaz, hogy a holokauszt témáját már nagyon sokan vitték filmre, számos aspektusból bemutatva annak minden borzalmát.”
Ugyanakkor a Remény hegedűjének meséje lehetne azon kevesek egyike, melyeknek a kicsengése valamelyest pozitív, hiszen tulajdonképpen segített, vagy legalábbis hitünk szerint szerepet játszhatott abban, hogy a készítője túlélte a dachaui haláltábor poklát”
– kezdte a Borsnak a Kincsvadászok sztárja, aki szeretné, ha a terve magyar alkotók munkája nyomán válhatna valósággá.
„Az én álmom az, hogy a film magyar alkotók és szakemberek munkája nyomán kerül a mozikba. Abban pedig egészen bizonyos vagyok, hogy a Remény hegedűjének története érdemes arra, hogy még ha fikciós formában is, de filmvászonra kerüljön. Bárhogyan is képzeli el egy forgatókönyvíró a készítésének körülményeit, szinte biztos, hogy nem jár majd messze a szomorú, mégis felemelően alakult valóságtól. Nekünk van egy hegedűnk és egy felkutatott történetünk, és nagyon szívesen találkoznék olyan filmes szakemberekkel, akik ismerik a járható utakat, és akik éppen úgy lehetőséget látnak a történetben, ahogy mi. Ezután pedig hazai mecénásokkal összefogva szeretnénk alkotni valami igazán maradandót, vagyis egy filmet” – fogalmazott dr. Katona Szandra.