Az influenszerként is közismert édesanya nagy bejelentéssel lepte meg követőit a közösségi médiában. Sáfrány Emese végre felfedte, miért tűnt el hosszú időre a nyilvánosság elől.
Sáfrány Emese légtornász, influenszer és édesanya, hónapokig szinte teljesen eltűnt a nyilvánosságból. Most azonban maga Emese osztotta meg követőivel, mi állt a háttérben: egy új, nőknek szóló önfejlesztő platformon dolgozott, amely mostanra elindult – írta meg az Origo.
A lap idézi az influenszer Instagram bejegyzését is, amelyben Emese így fogalmazott:
Az elmúlt időszakban ugyan egy kicsit elbújtam a világtól, de ennek megvolt az oka, és cseppet sem tétlenkedtem. Sőt, büszkén jelenthetem be, hogy elkészítettem a weboldalamat, amely elsősorban nőknek szól
A platform célja, hogy segítse a nőket olyan életszakaszokban, mint az anyaság, az önazonosság újratervezése (rebranding), és más lelki vagy gyakorlati kihívások. Emellett az Origo cikke szerint Emese már meg is hirdette következő workshopját, a „Női kör chit-chat” eseményt, amely május 24-én lesz, három inspiráló előadó részvételével.
Az utóbbi években Emese életében több fordulópont is történt – emlékeztet a cikk. Egyedül neveli kisfiát, Nolent, miután elvált gyermeke apjától. Ezután Sáfrány Emese párja egy ideig Zuber Krisztián, a TNT zenésze volt, de tíz hónap után békében különváltak.
A nehézségek ellenére – ahogy a lap írja – Emese nem omlott össze. „Anyaként ezt nem engedhetem meg magamnak” – fogalmazott. Az Origo cikke szerint mély önismereti munkába kezdett, coach-hoz és pszichológushoz járt, hogy feldolgozza a történteket és újraépítse önmagát. Most pedig már másoknak is segít, akik hasonló helyzetben vannak.
A portál felidézi Emese egyik korábbi posztját is, amelyben így írt: „Volt idő, amikor nem láttam derűsen a dolgokat, és magam sem tudtam, honnan érkezik a fény a sötét alagútban, amelyben éppen jártam. De megtanultam, hogy kitartással és cselekvéssel előbb-utóbb mindig felbukkan az a bizonyos fény.” Hozzátette: „Sokszor hallunk azokról, akik sikeresen megvalósították álmaikat, de kevesebb szó esik azokról, akik elbuktak, és nem tudtak továbblépni. Én pontosan tudom, mennyire nehéz a mélyponton átlépni.”– zárta Sáfrány Emese.