A Dolly Roll énekesnője most ünnepli 77. születésnapját. Dolly tele van tervekkel és egyáltalán nem foglalkozik a korával, ugyanis még sokáig szeretne a színpadon állni.
A Kossuth-díjas legenda önéletrajzi könyvének harmadik, minden bizonnyal utolsó részének bemutatóján elárulta, szomorúan hozta meg a döntést, hogy nem vállal már új munkát, nem rendez többé. A 93 éves Szinetár Miklós mindezt az egészségügyi állapotának romlásával magyarázta, ami miatt még egy dologról le kell mondania.
Nádai Anikó és kedvese nemrég bejelentette, hogy eltolják esküvőjüket. Hajmásy Péter igyekszik pozitívan hozzáállni a helyzethez és a közelgő szívműtétjéhez.
Titokban kötötte össze az életét a Sztárban sztár leszek! versenyzője és szerelme. Kaly Roland a Borsnak elárulta, a nagyszabású lagzi még várat magára.
Az énekesnő pár nappal ezelőtt döntött hogy, hogy a hajléktalanná váló Balogh Krisztofer segítségére siet, és befogadja őt átmenetileg az otthonukba. Tóth Gabi azzal azonban nem számolt, hogy a kislánya mit szól majd egy idegen jelenlétéhez.
Érdekes beszélgetést hallottunk meg néhány napja egy eseményen, melyből kiderült, hogy a fiatal influenszer elszánta magát és feltette a nagy kérdést szerelmének. Győrfi Dani egy ideje már vőlegény...
Rugós Beke úgy döntött, ha kell, nem sajnál sem pénzt, sem paripát, sem fegyvert, annak érdekében, hogy mindenki hallhassa azt a slágergyanús nótát, amit Majoros Péterrel vettek fel úgy másfél évvel ezelőtt. Beke azt mondja, hogy Majka, se szó, se beszéd eltűnt és ezzel cserben hagyta őt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.