Szabó András Csuti vallomása: „Féltem, hogy felébredek, és ő nem lesz ott”

Mindannyian félünk valamitől gyermekként: a mumustól, a szörnytől az ágy alatt vagy – talán leggyakrabban – a sötéttől. Szabó András Csuti ebből a szempontból különleges, mert kisfiúként nem attól rettegett, amitől a társai. Őt egy sokkal felnőttesebb félelem aggasztotta.

„A szüleim viszonylag hamar elváltak, így nagyon korán kettesben maradtam anyukámmal. Sokszor aludtam mellette, és mindig féltem, hogy felébredek, és ő nem lesz ott – árulta el az üzletember, aki ezt a gyermekkori bizonytalanságot, az elhagyatástól való félelmet a mai napig hordozza egy apró szokásban.

„Amikor olyasvalaki mellett alszom, akihez érzelmileg kötődöm, akkor szükségem van rá, hogy egymáshoz érjünk, ha csak egy kicsit is” – mesélte.

Szabó András Csuti olykor megvédte magát 

Talán 9-10 éves lehetett, amikor a családja elérkezettnek látta az időt, hogy segítsenek az éjszakai egyedülléttől való félelmén.
„A nagyszüleimnek volt egy kis nyaralójuk a Balatonon. A telken volt egy kis kőház és egy régi, szalmatetős ház. Ott kezdtek hozzászoktatni, hogy külön aludjak. Én a kőházban aludtam, ma­má­mék a szalmatetősben. Égve hagyták az udvari világítást, én pedig hallgattam, ahogy beszélgetnek, így tudtam elaludni” – emlékezett a műsorvezető.

Később sem volt ijedős, pedig olyan környéken nőtt fel, ahol nem mindig volt biztonságos egyedül sétálni az utcán. Előfordult, hogy meg kellett védenie magát.
„Viszonylag gyorsan kialakult egy baráti társaságom, így nem történt komolyabb atrocitás, nem voltam huligán. Anyukámtól és a nagyszüleimtől megtanultam, hogyan kell helyesen viselkedni, apukám viszont arra tanított, hogy ha belém kötnek, akkor férfiként kell rendezni az ügyet. Így álltam elébe minden ilyen jellegű „felkérésnek” – emlékezett nevetve. – Amikor pedig idősebb lettem, én váltam azzá, aki először odaáll amellé, akit bántanak és egyedül van” – mesélte Csuti a hot! magazinnak.