A Blake Lively és Justin Baldoni botrány újabb áldozatot követelt. Taylor Swift-nél betelt a pohár. Nem hajlandó részt venni ebben a jogi csatározásban és nem szeretne több időt tölteni egykori legjobb barátnőjével, Blake Lively-val.
Több mint 10 évig voltak legjobb barátnők, most mégis vége szakad az évtizedes barátságnak. A Blake Lively és Justin Baldoni botrány teljesen megmérgezte a két barátnő kapcsolatát. Az utolsó csepp a pohárban az volt, hogy Baldoni jogi csapata tanúként behívta Taylor Swiftet, miszerint az énekesnő Blake Lively kérésére befolyásolni próbálta a Velünk véget ér című film forgatását. Taylor Swift nem bírta tovább, úgy döntött, végleg véget vet a barátságuknak. Egy bennfentes úgy nyilatkozott a DailyMail-nek ezzel kapcsolatban, hogy:
Jelenleg, ha Taylor-nek lenne egy kívánsága, az lenne, hogy bárcsak soha ne találkozott volna Blake-kel.
Azt is hozzátette, hogy bár voltak szép időszakaik, de ez a Baldoni ügy teljesen túlnőtt rajtuk.
Taylor Swift karrierje csúcsán van, és most nem engedheti meg magának, hogy bármi befeketítse a hírnevét. Ezért az utóbbi időben elkezdett szelektálni. Minden olyan dolgot, ami negatívan hat az életére, azt úgy döntött, kizárja. Úgy tartotta legjobbnak, ha teljes mértékben eltávolodik a botránytól, ami a legjobb barátnője körül kering már hónapok óta. Ám úgy alakult, hogy nemcsak, hogy nem tudott eltávolodni, de még nyakig bele is keveredett. Justin Baldoni jogi csapata ugyanis beidézte tanúnak. A színész állítása szerint ugyanis Taylor Swift a befolyásával próbálta megfélemlíteni őt a Velünk véget ér című film készítésénél. Mindezt pedig Blake Lively kérésére.
A beidézésre reagálva Taylor Swift mindent megmozgatott annak érdekében, hogy ne kelljen tanúként megjelennie és kimaradhasson ebből a hatalmas botrányból. Taylor Swift jogi csapata el is érte az énekesnő célját. Justin Baldoni ügyvédei törölték a kérést. Miután Taylor Swift sikerrel járt, utolsó lépésként még a barátságát is megszüntette Blake Lively-val is, hogy még véletlenül se keveredjen bele még egyszer ebbe az egész botrányba. A bennfentes szerint:
Amikor Taylor visszatekint a barátságukra, rájön, hogy nem érte meg azt a sok stresszt, amit Blake okozott neki. Most már látja az összes piros zászlót, aminek figyelmeztető jelnek kellett volna lennie számára. Taylor megkönnyebbült, hogy vége a kapcsolatnak. Túl sokáig tűrte Blake bohóckodását.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.