
Horgas Eszter néven látta meg a napvilágot 1965. július 19-én, Budapesten. Édesapja Horgas Béla költőként-, édesanyja Levendel Júlia pedig íróként tevékenykedett. Három testvére van; Horgas Ádám, aki rendezőként szerzett nevet a szakmában, Horgas Péter díszlettervezőként tevékenykedik, Horgas Judit pedig irodalmár.
Horgas Eszter az általános iskolai tanulmányait a Városmajor utcai Általános Zeneiskolában kezdte meg, ahol 10 évesen kezdett fuvolán tanulni.
Ezt követően a Bartók Béla Konzervatóriumban tanult tovább.
Tizennyolc éves kora óta rendszeresen színpadon szerepel.
19 évesen Jean-Pierre Rampal, valamint András Adorján tanítványa. 20 évesen ösztöndíjjal Svájcban tanult.
A felsőfokú tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytatta, ahol Kovács Lóránt és Sebők Erika fuvolaművészektől, valamint Kurtág György és Rados Ferenc kamarazene-professzoroktól tanulhatott.
1987-ben Adorján András, 1989-ben Jean-Pierre Rampal fuvolaművészeknél is tanult mint ösztöndíjas.
Horgas Eszter elárulta, hogy 18 éves korában volt az első komoly kapcsolata és azóta sajnos nem talált olyan párra, akivel valamilyen mértékig ne élt volna bántalmazó kapcsolatban.
Ezt követően férjhez ment, Horgas Eszter férje Somogyi István rendező lett.
1990-ben megszületett első közös gyermekük, Anna.
1997-ben a fuvolaművész életet adott második kislányának, Lilinek.
A házasságáról 2015-ben elárulta, hogy bántalmazó kapcsolat volt, egy veszekedés alkalmával a férfi fojtogatni kezdte Esztert.
2000-ben ismerkedett meg Horgas Eszter Víg György újságíróval, aki interjút készített vele. Az első találkozásuk alkalmával 3 órán át beszélgettek és úgy érezték, mintha ezer éve ismernék egymást. Györgynek akkoriban menyasszonya volt, akit az eredeti tervei szerint 3 héten belül oltárhoz kísért volna, azonban Eszterhez fűződő érzései olyan erősek voltak, hogy a férfi végül felbontotta az eljegyzést.
2016-ban bejelentették hogy különválnak.
2018-ban elvesztette szeretett édesapját.
2023-ban Horgas Eszter nagyobbik lánya, Anna férjhez ment.
2024-ben a fuvolaművész örömmel mesélt arról, hogy kisebbik lánya, Lili anyai örömök elé néz.
1987-től a Liszt Ferenc Kamarazenekar és a Budapesti Fesztiválzenekar fellépésein volt látható.
1991-től 4 éven át az Arvisura Színház zenészeként tevékenykedett.
1992-től kezdődően a Weiner Leó Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola fafúvós tanszakának vezetője, valamint volt 5 éven át, azóta pedig tanít.
1992-ben megalapította a Forrás Kamarazenei Műhelyt.
2000-ben létrehozta a ClassJazz Band-et a Kossuth-díjas magyar zongoraművész és zeneszerzővel, Vukán Györggyel közösen.
2001-ben az együttes fellépett a Zeneakadémia hangversenyén.
2001-ben az Erkel Színházban lépett fel a La Fiesta című előadással.
2002-ben elnyerte az Artisjus előadói díját.
2003-ban a Budapest Arénában lépett fel.
2007-ben bemutatta önálló estjét, amely a Charlotte elnevezést kapta.
2009-ben elnyerte a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét.
2010-ben bemutatta a Full Till tangót, melyet lemezre is rögzítettek.
2011-ben Natalie Cole vendégeként lépett színpadra a Budapest Arénában.
2011-től kezdődően a Partitúra Összművészeti Kurzus művészeti vezetőjeként tevékenykedik.
2012-ben bemutatta új műsorát Szeretni Bolondulásig címmel.
2013-ban a Hét boszorka című előadást vitte színpadra.
2013-ban került sor a Francia szerelem bemutatójára a Talamba ütőegyüttessel.
2013-ban szervezte meg első művészeti nyári táborát, amely Balatonfüreden kapott helyet és amelynek létrejöttében a testvére, Horgas Ádám is közreműködött.
2014-ben Falusi Mariannal közös estet álmodtak meg: A Föld hangjai címmel, melyet az Uránia Nemzeti Filmszínházban láthatott a nagyérdemű.
2014-ben nagy port kavart, amikor kiderült, hogy Vukán György a teljes vagyonát és a zenei hagyatékát Eszterre hagyta, amelynek összértéke megközelítőleg 100 millió forint volt. A legendás zeneszerző unokahúga, aki egyetlen ékszert kapott, megtámadta a végrendeletet.
2015-ben zsűritagként ült a Hungary's Got Talent stúdiójában.
2017-ben ismét Falusi Mariannak közösen léptek a színpadra a Kék rapszódia című koncertesten.
1996 - Capricco - Horgas Eszter-Vigh Andrea duó lemez
1997 - Jakobi - Horgas Eszter-Vigh Andrea duó lemez
1997 - Martinu - Kamarazene
1997 - Két hindu mese - Szávitri
2001 - Crossover - Horgas Eszter arcai I.
2001 - Crossover plus
2001 - Hazafelé - Horgas Eszter arcai II.
2002 - Spanish Night - Horgas Eszter arcai III.
2002 - Spanish Night plus
2003 - Latin Fiesta - Horgas Eszter arcai IV.
2003 - Gentle love
2003 - Guide to Gramy Records válogatás
2004 - Mozivarázs
2005 - Természetes halál
2005 - Play Bach
2005 - Play Gershwin
2006 - forEver
2007 - Play Chopin
2007 - Mária (Égi szerelem)
2008 - Ő és Carmen
2008 - Izrael állam 60. születésnapjára
2009 - Vivaldi - Four Seasons
2009 - Karácsony Angyala
2010 - Full Tilt Tangó
2011 - Szeretni bolondulásig
2014 - Francia szerelem
2007 - La Boheme
2008 - Charlotte
2001 - Latin fiesta, Erkel Színház
2003 - Carmen, Papp László Budapest Sportaréna
2005 - Maria, Papp László Budapest Sportaréna
2007 - Bohémélet, Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok
2007 - Charlotte, Művészetek Palotája
2008 - Ő és Carmen, SYMA Rendezvény és kongresszusi központ
2008 - Hangok mögötti világom
1979 - Országos Fuvolaverseny győztese
1983 - Országos Kamaraverseny, I. díj
1988 - Nemzetközi Fuvolaverseny különdíj
2002 - Artisjus-díj
2009 - A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje
2018 - Budapest díszpolgára
2020 - Art is Business - Művészek a művészekért különdíj
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.