Mindenki tudja, hogy az alvás és a hízás összefügg, de hogyan? Az alábbiakban sorra vesszük a szakértők magyarázatait arra, miért akadályozza az alváshiány a fogyást és az egészséges testsúly megőrzését.
Ahogy közeledik a strandszezon, egyre kétségbeesettebben keresünk valami villámdiéta után. Most olyan praktikákat mutatunk, amelyekkel tartós eredményt érhetsz el egészségesen
Egyetlen tél során kb. 1-2 kg-ot szedünk fel, amivel átmegyünk a következő évbe és bizony nem mindig adjuk le. Íme, néhány tipp, hogy a kilók az ünnepek alatt se szaladjanak fel.
Teázni jó! Ráadásul, akik naponta öt, vagy annál több csésze zöld teát isznak, 16 százalékkal csökkentik a szívbetegség kockázatár, ráadásul fogyaszt és segíti az anyagcserét is.
Az Archives of Internal Medicine című folyóiratban közölt eredmények egy korábbi tanulmány adataira támaszkodnak, amely ezer ember bevonásával készült, és a résztvevők táplálkozási szokásait, kalóriabevitelét, és az elhízás mérésére szolgáló testtömeg index (BMI) értékét vizsgálta.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.