Diéta

Elárulta titkát: Nyári Darinka nem tart a karácsonyi lakomázásoktól

Betti

Létrehozva: 2023.12.17.

Nagy fogyása után karácsonykor is vigyáz bomba alakjára Nyári Darinka, méghozzá nem is akármilyen praktikával.

Mint ahogyan arról már korábban is beszámoltunk, bomba formában van Nyári Darinka, akinek az egész élete megváltozott egy sikeres diétának köszönhetően. A színésznőnek tizenkét kilótól sikerült megszabadulnia, ám nem csak a teste változott meg, hanem ő maga is.  

Nyári Darinka nem fél a karácsonyi lakomázásoktól (Fotó: hot!)

Kemény munka állt mögötte 

Az Ázsia Expressz sztárja egy testsúlycsökkentő módszer segítségével érte el az áhított alakot, lapunknak pedig kifejtette, úgy érzi, hogy nem csak a plusz a kilóktól, hanem a démonjaitól is megszabadult a fogyásának köszönhetően, mindezt pedig koplalás és önsanyargató diéta nélkül érte el.  
Bár Darinka korábban mindig a sok stressz miatt adta fel a fogyókúráit, ugyanis nem tudott ellenállni éhségérzetének, most egy olyan készítményhez folyamodott, ami gyógynövényekből áll, és nem csak a fogyását segítette, de a szervezetére is hatással volt. Ezzel a módszerrel tizenkét kilótól sikerült megszabadulnia, és az önbizalmát is visszakapta általa. A nagy átalakulás után a színésznő már több alkalommal is megmutatta formás alakját egy-egy szexi fotózás keretében, azt azonban elárulta, hogy hiába a bomba forma, egy ilyen bevállalós felkérés alkalmával még mindig feszegeti a határait. 

Nem fél az ünnepi étkezésektől sem 

Darinka a Borsnak azt is elárulta, hogy nem tart a karácsonyi nagy lakomázásoktól sem. Egyrészt azért, mert férje „úgy szereti ahogy van”, másrészt pedig az elmúlt időszakban teljesen megváltozott az ételekhez való viszonya is: más köreteket fogyaszt, és a cukrot is próbálja nélkülözni.  

Mindent eszek, amit csak szeretnék, de megpróbálok mértéket tartani. Felesleges dugig ennie magát az embernek. Karácsonykor is eszerint fogok étkezni. Nem félek az ünnepi lakomáktól, szerencsére nem vagyok édesszájú, és sok munkám is lesz, így nem tudok majd csak enni, enni és enni... 

 - árulta el Darinka, akinek szilveszterre is van már terve családjával, Ernővel ugyanis a Madách Színházban játszanak majd.  

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192159_auto_resized.jpg
origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714986910
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188940_auto_resized.png
metropol.hu

Most aztán foghatja a fejét Marco Rossi: Ádám Martinról van szó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192591_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Helikopterből készült, eddig nem látott felvételeket tett közzé Moszkva az orosz-ukrán háborúról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191546_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714986910
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17181852_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián