Megkövette Koncz Zsuzsát és a köztévét Bródy János. A zenész kínos helyzetbe hozta magát, amikor az interneten közzétett bejegyzésével azt sugallta, hogy Koncz Zsuzsa koncertjét cenzúrázták.
Fehérnemű reklámarca lett Liptai Claudia. A TV2 sztárja a Borsnak elmondta, fontos számára, hogy reggelente belenézve a tükörbe, szeresse magát. Ez sokszor olyan kis dolgon múlik, mint egy jó melltartó.
Öt végrendelete került elő Vukán Györgynek. Így az örökösök jobbnak látták, ha peren kívül megegyeznek. Az egykori múzsa, Horgas Eszter százmilliósra becsült vagyont örökölt. A zongoraművész unokahúga még a pianínót is szeretné.
Karizmatikus, közvetlen, határozott, intelligens. Kiváló színész- és énekesnő, aki jelenlegi szerepeivel pályája csúcsán tart. Négy éve él párkapcsolatban, azóta pedig kitiltották a konyhából… Gallusz Nikolettel beszélgettünk.
A szerelem, a boldogság elmúlhat. Olyankor jön jól a pecsétes papíros, amit az ügyvéd csinált. Pláne, ha 425 millió dolláros (bő 103 milliárd forintos) vagyonról és hat gyerekről – három sajátról és három örökbefogadottról – van szó.
Két hetet kellett várni, mire Caramel megmutatta a közönségnek első gyerekét, Sophie-t. Az énekes elmondta, a jövőben nem sokat fogja mutogatni kislányát.
Neményi Ádám stábja már dolgozik Dolly élterajzi filmjének forgatókönyvén, ám a felvételek még nem fognak a közeljövőben elkezdődni. Az énekesnő egyelőre csak mesél a múltjáról.
Afrikába vágyik az ifjú herceg. Bátyjával, Vilmossal ellentétben Harryt nem vonzza az uralkodói élet: inkább egy szabadabb, rugalmasabb világban élne, ahol nem kell annyi elvárásnak megfelelni.
Máig emlékezetes: július közepén az Omega billentyűsét és dobosát helybenhagyta egy taxisofőr. A Bors megtudta, Benkő László az eset óta lelki problémákkal küzd.
A menedzsere ítélte fogyásra az énekest, aki a kelleténél többet hízott az elmúlt időben. Gyurcsík nem gondolta, hogy más is észreveszi a felszaladt túlsúlyt.
Koós Réka nagyon is bevállalós színésznő, de abban is biztos, hogy meztelenkedni sohasem fog. Pedig a Sztárban sztár vasárnapi műsorában a pucérkodásról híres Miley Cyrust alakítja majd.
Kissé zavartan toporgó hírességek, kisebbfajta sztárparádé – ez volt az Utóélet című új magyar film előélete. Magáról az alkotást szórakoztatónak tartotta a Bors kritikusa is.
Egy utazási iroda szerződött Kapócs Zsókával, így a színésznő nagy valószínűséggel – a reklámért cserébe – ingyen járhatja be a világot. A megállapodás részletei titkosak. Kapócsnak az Operettszínházból kikérőt sem kellett igénybe vennie.
Mivel a mentorok vérig sértették azzal, hogy nem engedték végigjátszani művét, durva szavakkal esett Tóth Gabinak egy versenyző. Hörcher László tavaly gitárt tört a színpadon, idén az énekesnőt fenyegette meg.
Mosolyogva, egymáshoz simulva érkezett meg Tomán Szabina és Árpa Attila. Megjelenésüknek üzenetértéke lehet, hiszen hosszú hónapok óta nem mutatkoznak együtt, sőt a válásukat híresztelték.
Tank volt a beceneve, úgy vedelt. Állandóan bedrogozott állapotban volt, és folyton dugott, akivel kedve szottyant. Nagyjából így teltek a kilencvenes évek a szupermodell számára.
2013 közepén alapított cége tavaly 9,8 millió forint árbevételt termelt, amivel 9 milliós költséget állítottak szembe. Így jött ki az adó 60 ezer forintra. De ehhez még a NAV-nak is lehet egy-két szava.
Az mfor azt írta, a Schobert-házaspár szentendrei házát árverezik, de azóta kiderült: a telken két ingatlan van, és nem Schobert Norbertékkel, hanem a szomszéddal van.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.