Augusztus 23-án egy szupertitkos ceremónia keretein belül fogadott örök hűséget egymásnak Angelina Jolie és Brad Pitt. Most megérkeztek az első fotók is az esküvőről.
A jeges vizes őrület után szabadon Demcsák Zsuzsa saját kihívást indított Facebook-oldalán. A műsorvezető szerint is fontos segíteni a rászorulókon, de Zsuzsa azt mondja: elengedhetetlen, hogy az ember a saját lelkével is törődjön.
Sebestény Balázsék a kedd reggeli Morning Show-ban reagáltak a hétfőn adásba került, botrányt kavaró műsorukra. A műsorkészítők állítják, nem poénkodtak a gólyatáborban megerőszakolt lány esetével.
Az énekes ódát írt Budapesthez. Nem tisztelgésből készítette a dalt, pusztán kötődik a fővároshoz, bár az ismertséggel járó dolgokhoz nehéz alkalmazkodnia.
Megvalósult, ami fél éve még hihetetlennek tűnt: egy éven át magyar lányok felelősek Hugh Hefner feleségének hajáért. Az első találkozás a Playboy atyjának birtokán történt.
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) is bekacsolódott hétfőn annak a hackernek a keresésébe, aki feltehetőleg az Apple internetes tároló-szolgáltatása, az iCloud feltörésével világszerte ismert női sztárok meztelen fotóit töltötte...
Rosszul kezdődött és rosszul is ért véget a nyár Gáspár Győző számára. Alig pár hónapja, hogy agresszív viselkedése miatt száműzték a kép-ernyőről, és egész családjával együtt lapátra tette a TV2. De ez még nem minden.
A modell fitos orrával szemmel láthatóan történt valami, már cseppet sem hasonlít arra a lányra, akit megismert a nagyközönség. Állítása szerint orrsövényferdülése volt, és azt műtötték.
Drámai nyilatkozat: Havas Henrik a Frizbiben a Bajor Imrével töltött utolsó időket eleveníti fel. Kiderül: sajnos, nem igaz, hogy a Kicsihuszár állapota valamikor is javult volna, ellenben nagyon bízott a kínai gyógymódban.
Csala Zsuzsa temetése olyannyira titkos lesz, hogy testvére, Csilla sem tudja a részleteket. A hamvakat unokaöccse őrzi, és azt mondja: a színésznőt kedvenc hónapjában helyezik végső nyugalomra. De melyik az a hónap?
Az interneten terjed egy, a színésznő nevében írt levél, mely szerint Hernádi Judit külföldön bajba került, elveszett a csomagja és minden irata, és sürgősen pénzt kér. Volt, aki már küldött. A híresség kiakadt.
Sokáig él, akinek halálhírét költik, tartja a mondás. Ha ez igaz, rengeteg világsztár érhet meg matuzsálemi kort. Időről időre ugyanis ízetlen tréfát űznek velük az internetezők, és minden alap nélkül közzé teszik a gyászhírüket.
Kiszivárgott Madonna új albumának két dala. Az egyikben a popdíva kéretlen szavakkal illeti exférjét, Guy Ritchie-t, a másikban Lady GaGa kapja meg a magáét.
Látták már a 30 Seconds To Mars legendás videoklipjét? Tudják, amiben Jared Leto titkos vágyait tárja a nagyvilág elé. Kelemen Anna is erőszakos szexről álmodozik? Úgy tűnik, igen, méghozzá Letóval.
Pucérbotrány sokkolja Hollywoodot. Egy hacker szigorúan bizalmas (mert pikáns) fotókat lopott sztároktól, és kiposztolta a 4chan.org oldalra, amelyre bárki feltölthet képet vagy szöveget. A kínos ügyben érintett például Jennifer Lawrence...
Harry herceg megtalálta a tökéletes bartánőt? – találgatja a brit sajtó. Könnyen lehet, de sokakat zavarba ejt, hogy Harry 25 éves választottja a herceg mostohaanyjának a nevét viseli: Camilla Thurlow-nak híhívják.
Két éve nem láthattuk a televízió képernyőjén Bödőcs Tibort – a humorista önként vállalta, hogy egy időre hátrébb húzódik, és az élő műsorokra tartogatja poénjait.
Tizennégy éve ír étteremkritikákat, vendéglőbe pedig sosem megy éhesen Vajda Pierre. A konyhafőnök zsűritagja filmrendezőnek tanult, ám az ételek iránti szenvedélye a konyhába csábította.
Születésnapjára gyerekeknek szóló színdarabbal lepi meg kisfiát, Lócit Németh Kristóf, a Játékszín tulajdonos-igazgatója, aki egy időre újra feltűnt a Barátok köztben, mint az egyik legnépszerűbb szereplő, Kertész Géza.
Megdöbbentő dolgot állított a Frizbi felvételén Vargha Zoltán, aki hónapokig saját módszerével kezelte Bajor Imrét. Szerinte a színész halálát nem a rák, a ciános kezelés, hanem a vitaminok és a morfium okozhatták.
Felháborodást keltett, hogy a februárban elhunyt Csala Zsuzsa és húga, Márta földi maradványai nincsenek eltemetve. A Bors megtudta, hamvaik a komika keresztfiának rózsadombi lakásában vannak.
Három évtizeden át dolgozott a svájci Ruth Baumann sekrestyésként. Megannyi esküvő és több mint négyszáz gyászszertartás után úgy érzi, ideje nyugdíjba vonulni. És hogy ez miért hír? Nos, a 69 éves asszony DJ Bobo édesanyja.
Höröghetnek a sztájlisztok azon képek láttán, amiket George Clooney-ról készítettek egy újabb kávés reklám forgatásán. Szerintünk meg a sármos színésznek minden jól áll. Egyébként is: dolgozott az ezer fokban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.