2133. oldal - Celeb


Javul Cserhalmi György állapota

Javul Cserhalmi György állapota

Októberben térhet vissza a széksefehérvári Vörösmarty Színházba a Cserhalmi. A színész-rendező az évadnyitó sajótájékoztatón még nem tudott ott lenni.
Havas kamerák előtt is elsiratta Bajor Imrét

Havas kamerák előtt is elsiratta Bajor Imrét

Az elhunyt színész elárvult széke és a megannyi régi történet szívfacsaró estét eredményezett az első Bajor Imre nélküli Heti Hetes felvételén. Mindenki sírt és közben nevetett. Pont, ahogy Imi szerette volna.
Balázsék ellen tüntetnek a civil szervezetek

Balázsék ellen tüntetnek a civil szervezetek

Nem csillapodnak a kedélyek a nemi erőszakkal viccelődő Sebestyén Balázsék (Morning Show) körül. Több nőjogi szervezet is tüntetést szervez a Class FM épülete elé vasárnapra, pedig a rádióadó elnézést is kért.
Bajor özvegye összeveszett Havassal

Bajor özvegye összeveszett Havassal

Nagyon jóban voltak egymással – ennek már örökre vége? A család barátjának sem kegyelmezett Bajor Imre özvegye: Havas Henriket telefonon kérte számon Ildikó, miért nyilatkozott a televízióban Imre egészségügyi állapotáról.
Topless képet posztolt a sorozatsztár

Topless képet posztolt a sorozatsztár

Kaley Cuoco egy volt abból a több tucat hírességből, akiről hackerek vasárnap este intim képeket szivárogtattak ki az interneten. Ám az Agymenők színésznője ahelyett, hogy háborgott volna, két nappal később Instagram-oldalára saját maga...
Úristen! Rá sem ismerni Leonardo DiCaprióra

Úristen! Rá sem ismerni Leonardo DiCaprióra

Leonardo DiCaprio hatalmas szakállal, és kis copffal mászkált New Yorkban csütörtökön. A színész ezzel az elhanyagolt hippi stílussal inkább hasonlít egy kiöregedett tengeri medvére, mint a nők bálványára. 
Ilyen sikerekért irigykedik Alföldi Róbert

Ilyen sikerekért irigykedik Alföldi Róbert

Ritkán szólal meg Alföldi Róbert, most azonban gyerekkoráról és kedvenc meséi­ről is beszélt. No és szerepálmáról, ami nem más, mint egy gonosz alak egy kicsiknek szóló színházi darabban. Most eljátszhatja!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.