Tényleg válnak? Összeölelkezve cáfolnak Árpáék - fotóval

házasság
PUBLIKÁLÁS: 2014. szeptember 11. 05:10
Mosolyogva, egymáshoz simulva érkezett meg Tomán Szabina és Árpa Attila. Megjelenésüknek üzenetértéke lehet, hiszen hosszú hónapok óta nem mutatkoznak együtt, sőt a válásukat híresztelték.
Munkatársunktól

Idén tavasszal reppent fel először a pletyka, hogy nincs minden rendben a gyönyörű modell, Tomán Szabina és a média fenegyereke, Árpa Attila között. A hírek arról szóltak, hogy a feleségnek lett elege, és ő akarja beadni a válókeresetet.

Akkoriban Árpa határozottan tagadta, hogy bajok lennének, a tavasz és a nyár azonban úgy telt el, hogy sehol sem jelentek meg együtt nyilvánosan. Árpa Attila hivatalos Facebook-oldalán sem látni egy jó ideje családi fotókat, kizárólag a kislányával kettesben pózol, ahogy nyaralni is ilyen nagyon szűk körben, vagyis ketten mentek.

A páros nyolc éve él házasságban, és kétségtelen, hogy mindketten rengeteget dolgoztak, hajtottak ebben az időben. Árpának egymás után jelentek meg a könyvei és futottak a moziban a filmjei, míg Szabina a modellszakmát az üzleti életre cserélte, egy sikeres vállalkozás tulajdonosaként megállás nélkül dolgozott és dolgozik most is.

Májusban Árpa több tévéműsorban is nyilatkozott, akkor azt mondta, hogy bár természetes módon az ő kapcsolatukban is vannak hullámvölgyek, nem igazak a pletykák, sőt a családbővítést tervezik. A házaspárnak van egy örökbe fogadott lánya, a 17 éves Niki és egy közös kislányuk, a hétesztendős Amira.

A párhoz közel álló barátok azonban a mai napig azt mondják, Szabina és Attila nem találja a közös hangot, lassan, de biztosan távolodnak egymástól. Egy hónappal ezelőtt pedig már azt mesélték, hogy a feleség beadta a válóperes papírokat az illetékes hatóságokhoz.

Ehhez képest nagyon meglepő, hogy kedd este kettesben, kéz a kézben jelentek meg az Utóélet című film premierjén, és látszólag jól is érezték magukat.

Megkerestük Szabinát és Árpa Attilát is, de lapzártánkig egyikük sem vette fel a telefonját.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.