Agyat vagy bélrendszert (nézőpont kérdése) mintázó ruhája vagy a Grammy-jelölt Jessie J. énekesnőnek tervezett klipszerkója is bizonyítja: Francesca Menichelli nem hétköznapi jelmez- és textiltervező. S egy éve Budapestből merít ihletet.
Ha másért nem is, az énekesnő végtelen hosszú combjaiért mindenképp érdemes végignézni az új kóla-reklámot. Az első pillanatban azt hittük, deréktól lefelé meztelen a szépség...
A modell büntetlenül nudizott, pedig fotóját százezrek látták. A kis Tylert csak a szomszédok láthatták pucéran játszani, mégis rendőrségi ügy lett belőle.
A Barátok közt volt Szabolcsa, az X-Faktorban is feltűnt Bozsek Márk Hajdú Péter jobbkezének, Végvári Tibornak volt szerelmével él együtt. A szerkesztő csak most szólalt meg a hónapok óta tartó kapcsolatról - méghozzá elég csípős hangnemben.
Szinte mindent kipróbált, hogy megszüntesse kínzó vesegörcseit és műtét nélkül távolíttassa el veseköveit Gombos Edina, ám úgy tűnik, nem kerülhette el az operációt.
Megmenthető az a házasság, amire egyszer már mindkét fél kimondta, hogy vége? A Hot! szerint Lilu és producer férje, László ebben reménykedik. Még a válási papírokat sem adták be.
Vadóc tinilányból nővé cseperedett Tóth Andi – legalábbis külsőre. Az X-Faktor 16 éves győztese legutóbbi fotója olyan merészre sikerült, hogy rajongóit is megdöbbentette.
Multimilliomos pókerkirály és botrányhős társaságába keveredett Zimány Linda. Dan Bilzerian három dolgot kedvel igazán: a pénzt, a fegyvereket és a szép lányokat.
Bochkor ingyenjegyet kapott, hogy megnézhesse, milyen „egy rúddal hadonászni a levegőben”, most pedig magyarázkodhat helyette a párja, akinek csúnyán nekimentek a kommentelők.
II. Erzsébet királynő csak három nappal a születése után látta először Vilmos herceg és Katalin hercegné másodszülött gyermekét, de azért még tőle is túlzásnak tekinthető a távolságtartás, amit tanúsított.
A világ második legszebb nőjeként számon tartott Edina nem tétlenkedik: hamarosan már Amerikában próbálja ki magát musicalszínészként, hiszen tisztában van vele, hogy már nem sokáig lesz a legszebbek között.
Szerdán ünnepli 54. szülinapját George Clooney. Vajon mit lehet venni egy olyan embernek, akinek mindene megvan, és bármikor, bármit megkaphat, a pénz nem számít?
Nincs jó passzban a TV2, újabb baki miatt kell pironkodnia a csatornának. Az egyetlen igazán sikeres főműsoridős műsora Az ének iskolája – a Rising Star óta ez az egyetlen, ami nézettségben folyamatosan meg tudta verni az RTL Klubot –,...
Távoltartási eljárás is folyamatban van már az Operettszínház sztárjait zaklató őrült rajongók egyike ellen. Van köztük, aki a nemi szervéről küld képet, más a minisztériumig megy szerelme miatt.
A MET Gála, azaz a New York-i Metropolitan Múzeum Divatintézetének rendezvénye az év egyik legfontosabb estje, így a hölgyek igen gondosan választják ki, milyen ruhát viseljenek. Vagy milyet ne.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.