– Kapok egy szöveget, amit fel kell olvasnom, azt pedig később visszajátsszák a fülemre, közben pedig egy speciális szemüveget kell felvennem. Alvás közeli állapotba kerülök, de így is érzékelem a felvillanó fényeket, amit a szerkezet kibocsát, illetve furcsa, ufószerű hangokat hallok mellette – mesélte mosolyogva Edina. – A lényeg, hogy úgy érzem, sokat fejlődtem ennek a módszernek köszönhetően.
A szépséget a londoni világverseny előtt sokan támadták az interneten a nyelvtudása miatt. Egy bemutatkozó kisfilmet kellett készítenie, amiben angolul beszél magáról és hazájáról. Bár a filmben valóban voltak nyelvi hibák, Edina felvállalta, hogy nyelvtanár segítsége nélkül, ilyen szinten beszéli az idegen nyelvet.
A sok kételkedő ellenére a világversenyen semmi gondja nem akadt, megértette magát a zsűrivel, és elhozta Magyarország eddigi legjobb helyezését, a második helyet.
– Ez a módszer nekem azért kézenfekvő, mert az utóbbi hónapokban nem túl sok szabadidőm van, itt pedig szinte pihenés közben tanulok – tette még hozzá Edina.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.