Naná, hogy a szikétől ilyen bomba a 77 éves Fonda

Jane Fonda
PUBLIKÁLÁS: 2015. május 11. 13:00
Azt kérdezi, miként lehetséges, hogy a 77 éves Jane Fonda ilyen fiatalnak tűnik? Van rá magyarázat: a pénz.
Bors

Szakértők kielemezték, mit „kaszaboltatott” magán a színésznő. Kolléganőivel ellentétben ő nem tagadta: 2010-ben megműttette az állát és a nyakát, s eltüntette a zacskókat a szeme alól. A specialisták szerint hámfeltöltést is végrehajtottak rajta, amit minden kilenchavonta ismételni kell.

Dr. Ayham Al-Ayoubi, Nagy-Britannia egyik legjobb plasztikai sebésze szerint olyan nincs, hogy ebben a korban ne legyenek barázdák a homlokon, úgyhogy Fonda biztosan öthavonta botoxol, mint ahogyan jól látszik a töltőanyag árnyéka a szája körül, aminek fél évig tart a hatása.

Jane legfeltűnőbb „kormutatói” a szemráncok, de azoknak sincs közük a hetvenes nőkhöz.

– Biztos, hogy alsó- és felsőszemhéj-plasztikája is volt – jelentette ki dr. Sarah Tonks specialista. – Az idősebb embereknél még a nyak és a dekoltázs a kényes pont, de a kreppszerű bőrnek sincs jele a művésznőn, ami arra utal, hogy nyak- és arcfelvarrása is volt – tette hozzá.

Van azért egy testrész, amit semmilyen beavatkozással nem lehet fiatalabbá tenni, s ez a kézfej. De Fondának erre is volt pillanatnyi megoldása, amikor Jimmy Kimmel show-jában járt: eltakarta a ruhája ujjával… 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.