Fát ültet, mesterséges odút teremt, padot fest és fát nyes Tóth Gabi. Az énekesnő nem új hobbit választott, hanem új életszemléletet. Az X-Faktor egykori mentora, hátrahagyva a csillogást és a reflektorfényt, ahhoz az erdőmentő programhoz csatlakozott, amelyet a tehetségkutatóban felfedezett szegedi Tha Shudras zenekar szervez. Gabi hamar magáévá tette a zöldek céljait, s lapunknak már lelkes természetvédőként nyilatkozott.
– Gyerekkorom óta lételemem a természetjárás, a családommal rengeteget kirándultunk, és imádtam a hegyekben lenni. Ez a szeretet máig megmaradt, csak sajnos ritkán jut időm kimozdulni. Trap kapitány és a fiúk azonban annyira lelkesek voltak, hogy én is teljesen bezsongtam, ezért elhatároztam: tudatosabban védem a környezetem – magyarázta Gabi, aki Trap kapitánnyal és a többi Nakonxipán-lakóval együtt fogja kicsinosítani az elhanyagolt budapesti Farkas-erdőt május 23-án.
– A közel négyórás mentőakció alatt megnyessük a fákat, rendbe tesszük az erdei ösvényeket, kukákat telepítünk és hulladékot gyűjtünk. Reméljük, a programmal az új generáció is meghallja az üzenetünket, hogy nem kell erdésznek lenni ahhoz, hogy ügyeljünk a környezetünkre és tudatosan védjük a természetet – mondta határozottan Gabi.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.