Pimasz úr átköltözött a konkurens RTL-hez

TV2
PUBLIKÁLÁS: 2015. május 12. 08:23
Ősztől az RTL II-n lesz látható Papp Gergő ottalvós műsora, a tévés ugyanis leszerződött az RTL-csoporttal – írja a Blikk.
Bors

Papp Gergő januárban, tíz év után távozott a TV2-től, közös megegyezéssel bontotta fel szerződését. Műsorát eladta az RTL Klubnak, ősztől így az RTL II-n fut majd a Pimasz úr ott alszik, amit feleségével közösen készít. A jövőben ez saját gyártásban is készül, vagyis nem alkalmazott lesz, hanem készen szállítja az RTL-nek az egyes epizódokat.

– Ilyenkor mindenkiben felmerül, hogy a pénz miatt döntöttem így, de (...) egyszerűen úgy éreztem, hogy egy ideje már nincs ez a műsor a helyén kezelve a TV2-nél, láttam, hogy a csatornánál folyamatosak a változások, és azt is bevallom, már nem tudtam azonosulni a TV2 éppen aktuális arcaival – nyilatkozta a Blikknek. – Ugyanakkor pedig riporterként folyamatosan követtem a konkurens csatornát, láttam, hogy profizmus övezi, és vágytam arra, hogy olyan emberekkel dolgozhassak együtt, akiktől van még mit tanulni. Nem szerettem volna a süllyedő hajóval magam is elmerülni.

Pimasz úr szerint az sem mellékes, hogy új kapuk is nyílnak, hiszen olyan sztárokat is megkereshet a műsorába, akik a TV2-n szóba sem jöhettek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.