Kapócs és Habony házassága véget ért

Kapócs Zsóka
PUBLIKÁLÁS: 2015. május 13. 08:29
A régóta húzódó se veled, se nélküled kapcsolatot hivatalosan is lezárta a pár.
Bors

A színésznőt és a miniszterelnök stratégai főtanácsadóját a Markó utcai bíróságon látták kedd délután - írja a Blikk.

– A bírósági folyosón ültünk, amikor megláttuk Zsókát és Habonyt. A színésznő egy gyönyörű világos szoknyát és tűsarkút, a volt párja pedig egy elegáns szürke öltönyt viselt. Látszott, hogy még mindig fontosak egymásnak, mert nagyon meghitten beszélgettek az egyik padon. Ha nem olvastam volna korábban, hogy szakítottak, s mindkettejüknek új párja van, akkor azt gondoltam volna, hogy még mindig együtt vannak. Annyira kedvesek és figyelmesek voltak egymással - számolt be a lapnak a szemtanú.

A pár viszonya 2010 óta tartott, nagy szerelemnek indult, de állandó hullámzás jellemezte, ahogy azt a Habony által elismert szakítást követő esküvő is jól példáz. A hivatalos szakítást, a válókeresetet tavaly nyáron adta be a főtanácsadó. Az első három bontóperen egyikőjük sem jelent meg személyesen, de a negyedik tárgyaláson ezúttal mindketten ott voltak és ezzel feltehetőleg végleg lezárták a rapszodikus kapcsolatot.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.