Szabadulása után szinte azonnal egy rövid sajtótájékoztatót tartott Lagzi Lajcsi és ügyvédei. A videóban a zenész arról is beszél, hogyan élte meg az elmúlt időszakot.
Legtöbben a Barátok közt zeneszerzőjeként ismerik Som Krisztiánt, ami persze megtisztelő, hiszen a tizennyolc éve futó sorozat főcímdalát még az is ismeri, aki nem nézi a sorozatot. Ám azt kevesen tudják, hogy énekel is, nemsokára pedig...
Gőzerővel készül augusztusi esküvőjére Muri Enikő, akinek élete nagy napjára egy színi direktor, nevezetesen Németh Kristóf vállalta magára a vőfélyi feladatokat.
Ki hitte volna, hogy Havas Henriknek van romantikus oldala is? Márpedig van: szabadidejében klasszikus balettet néz, operát vagy éppen hangversenyeket hallgat.
Az idős zenész évi három-négy fellépéssel egészíti ki csekélyke öregségi ellátását. A Borsnak adott nagyinterjúból az is kiderül, miért csukták le az édesapját, s ő miért nem koncertezhetett a Szovjetunióban.
Nem mindennapi kalandot élt túl Növényi Norbert. Miskolcról tartott hazafelé csütörtök este, amikor a 120-as sebességgel egy hatalmas gumiabroncsnak ütközött az autópályán.
Az elmúlt napokban nagy port kavart a 32 éves Dukai Regina és a 22 éves Batik Bence, focista románca. Az érintettek akkor nem nyilatkoztak a kapcsolatukról.
Az összes orvosi leletét ellenőrzik Medveczky Ilonának, hogy eldöntsék, újra kiválthatja-e ellopott mozgáskorlátozott-igazolványát. A művésznő megalázónak érzi a procedúrát.
A kávéval és kávéfőzőgéppel kereskedő Nespresso beperelte az izraeli Espresso Bar nevű, hasonló profilú céget, mert az reklámjában George Clooney hasonmását szerepelteti, miközben a multinacionális cég az igazi Clooneyval hirdeti termékeit.
Az őszinteségen alapul Lovász Laci új beszélgetős műsora, amelyet rögtön le is védetett, mert előbb-utóbb biztosan tévéműsor lesz belőle. Laci a Dumaszínház humoristáival állt össze.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.