Az Operettszínház művészének élete most lett igazán kerek. MÁZS minden bizonnyal álmában sem gondolta, hogy kolléganője és közte olyan mély szerelem szövődik, amelynek gyermekáldás és esküvő lesz a vége. Tavaly márciusban árulta el rajongóinak, hogy táncosnőként dolgozó párjával gyermekük születik. Akkor Mészáros egy közös fotót is posztolt, amelyen a szépségnek már szépen gömbölyödött a pocakja. Sejteni lehetett, nem sokat várat magára az esküvő sem, hogy azzal is megpecsételjék szerelmüket.
– MÁZS karácsonykor jegyezte el a kedvesét. Gyönyörű a jegygyűrűjük, olyan különleges, hogy talán csak az alakja miatt mondható átlagosnak. Nagyon díszes, strasszokkal teli – mondta el a pár közeli ismerőse a Borsnak.
– Nagyon boldogok, úgy turbékolnak, mint a tinik. Nem tudnak betelni egymással, jó rájuk nézni – tette hozzá.
MÁZS négy évvel ezelőtt romantikázott a fiatal nővel Törökországban, amikor egy napilap olvasó riportere lefotózta őket. Ekkor derült ki, hogy gyengéd szálak fűzik ifjú kolléganőjéhez. Akkor már válságban volt a kapcsolata két nagyobb gyermeke anyjával, akivel nem sokkal később a válás mellett döntöttek. A Bors megkereste az énekes-színészt is, de nem akart a magánéletéről beszélni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.