Rajongással szereti a kislányát a korábbi VV győztes, aki a rácsok mögött tudta meg: édesapa lett. Aurelio új emberként hagyta el börtönt, családfő lett, aki mindent megtesz szeretteiért.
A népszerű énekes és felesége nemsokára a 10. házassági évfordulójukat ünnepli, de azt kevesen tudják, hogy kapcsolatukban két év szünet volt. Caramel most először beszél erről az időszakról és arról is, hogy Szilvivel meg kellett tanulniuk, hogy kezeljék egymást.
Ritka az olyan barátság, ami közel harminc éve tart, és soha egyik fél sem szeretett volna többet a másiktól. Marsi Anikó és Gönczi Gábor már egy nézésből is megértik egymást, ráadásul a munkában is felnéznek a másikra, így tudnak ilyen jól együttműködni az életben és a szakmában is.
Egyre többször bukkan fel az interneten az a hír, hogy megcsalási botrányba keveredett a magyar szupermodell és a férje. Azt állítják, hogy Dylan Sprouse egy influenszerrel lépett félre, miközben Palvin Barbi erről semmit sem tudott.
A harmónikás és felesége nagyon boldogok együtt, és a tökéletes boldogságot már csak egy kisbaba tudja megkoronázni. Szabó Ádám elárulta, hogy nyári gyermeket szeretnének így szeptembertől belevágnak a családalapításba.
Az énekesnő számára elérkezett a nagy nap, mindent összepakolt. A hétvégén Singh Viki végre átköltözhetett álomotthonába, amit saját kezűleg szépítgetett.
Az énekestől megszokhattuk már, hogy különcségeivel rendszeresen sokkolja rajongóit. Varga Viktor ezúttal arról mesélt, mit jelent számára a meztelenkedés.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.