A műsorvezetőt rajongói visszavárják a képernyőre. Ám a TV2 egykori arca egyelőre hallani sem akar arról, hogy újra a kamerák elé álljon. Ő inkább vitorlázik.
Erdélyi Mónika nem felejti el Hajdú Péternek, hogy egy éve megalázó helyzetbe hozta. Bár a Frizbi vendégeként megpróbált uralkodni ellenérzésén, végül szembesítette a műsorvezetőt keserűségével.
Állítása szerint tegnap betörtek Baukó Éva lakásába. A szomszédok azonban nem hallottak semmit. Kivételesen. Máskor ugyanis olyan zajos a VV-hősnő, hogy a lakók ki akarják ebrudalni a házból.
Ötmillió forintot követel a bíróságon VV Annamari a cikk miatt, amely azzal vádolja, hogy pénzért árulja a testét. A pénzből megváltoztatná a nevét és a külsejét, hogy többé senki ne ismerjen rá.
A világhírű énekesnő és szerelme, Wissam al Mana, 2013-ra tervezik lagzijukat, Katarban. Az ünnepség 20 millió dollárba, azaz, több mint 4 milliárd forintba fog kerülni az ifjú párnak.
Jennifer Garner nemrég azzal dicsekedett az Ellen DeGeneres show-ban, hogy férjének, Ben Afflecknek csodálatos a spermája, azért is esett Jen olyan váratlanul teherbe harmadik gyermekével, Sammel.
A világ legsikeresebb írónője, Joanne Kathleen Rowling, aki állító-lag gazdagabb, mint a királynő, nem elégedett főművével, a Harry Potter-sorozattal. Azt nyilatkozta a BBC egyik rádiós műsorában, hogy kifutott volna a határidőből,...
A hét végi Égi Zenekar Fesztiválon fellépő Bergendy István el van keseredve. A szaxofonos szerint haldoklik a zenész szakma, a tévék által kitermelt popsztárok miatt.
Mágikus ereje van Kylie Minogue hátsójának. Ezt hamarosan milliók tapasztalhatják, mert egy biztosítási társaság reklámjában az énekesnő megmutatja legendás fenekét.
Híresek, gazdagok és imádják a szexet. Intim pillanataik piszkos részleteit pedig előszeretettel fecsegik ki. A Hooligans dobosa, Kiss Endi szerint bonyolult kérdés, ki a jó szerető.
Liptai Claudia tegnap megmutatta, igenis van benne készség, hogy átvegye a bírósági papírokat. Csütörtök reggel személyesen jelent meg a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.
Bereczki Zoltánt sikítva tapogatják a lányok koncertjei után, amióta magányos. A színész-énekes élvezi a szeretetet, és talán emiatt döntött úgy, hogy megszegi korábbi fogadalmát.
A modell tagadja, hogy étkezési zavarai lennének, mégis több fotója már felkerült az anorexiát éltető oldalakra, ezért mostani szereplése alkalmával úgy döntöttek, egy kicsit felhizlalják a szépséget.
A színésznő nem szereti, ha túl tökéletes a megjelenése állítólag, ezért aggat magára olyan ruhadarabokat, amelyek nem feltétlenül illenek össze, de neki tetszenek. A mostani választás mutatja, nem a divat az erőssége.
A 18 éves tinisztárt egészen kikészült, amikor megtudta rákos beteg rajongója nem tudta leküzdeni a halálos kórt. Twitter oldalán is megemlékezett a gyermek, Avalanna Ruth haláláról.
VV Vera, Szandika, VV Zsuzsi, BB Évi és még sorolhatnánk azt a sok valóságshow-hőst, aki a tévés szereplése előtt vagy után a testéből próbált megélni. VV Annamarit nem kell bántani, csak azt tette, amit azok a kollégái, akiknek nem...
Az énekesnő abszolút természetesnek tartja az idegenekkel való erotikus kapcsolatot. Leginkább inspirációs forrásként használja fel a különös találkozásokat.
A Jóban Rosszban dögös recepciósa nem titkolja: az egyetlen dolog, amiben nem ért egyet szerelmével, az a babakérdés. Madár Vera ugyanis egyelőre a karrierjére akar koncentrálni.
Weisz Fannit ostromolják a fiúk. A siket modell, megtartva kislányos báját, vadító felnőtt nővé érett. Fannit egy belvárosi luxushotelben kaptuk lencsevégre, amikor szexi miniruhában pózolt egy divatfotózáson.
Minél később kerül bíróság elé, annál kisebb büntetésre számíthat a műsorvezető, mivel a jog szerint nyomatékos enyhítő körülmény lehet az elkövetés óta eltelt idő.
Híresek, gazdagok és imádják a szexet. Intim pillanataikra sokan kíváncsiak. Kerényi Miklós Máté sok vadat ejtett már, de az utóbbi időben már csak egy ifjú hölgyért dobog a szíve.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.