Celeb

Megcsalja a barátnőjét a Hoolingans dobosa

A. T.

2012. szeptember 28. péntek 09:45

Híresek, gazdagok és imádják a szexet. Intim pillanataik piszkos részleteit pedig előszeretettel fecsegik ki. A Hooligans dobosa, Kiss Endi szerint bonyolult kérdés, ki a jó szerető.

Kiss Endit, a hazai rock egyik ­fenegyerekét háromszoros apukaként is imádják a nők. Ô pedig a gyengébbik nem nagy hódolójaként élvezi, hogy szebbnél szebb nők hevernek a lábai előtt. Párja, ­lányainak édesanyja elfogadta a zenész kicsapongásait, hisz okos asszony lévén tisztában van azzal, hogy a legtöbb férfi olykor félrelép. Vajon mit tudhat a százhetvenkét centi magas, vékony testalkatú, agyontetovált Endi, ami oly ellenállhatatlanná teszi?

– Tisztában vagyok önmagammal és az adottságaimmal. A legtöbb ismert emberhez, így hozzám is pont az ismertség miatt jönnek oda a koncertek után – vallotta be Endi. – Nagy a kísértés, és soha nem tagadtam, hogy a testi hûség nem az erősségem.

A rocker csak a színpadon vad és féktelen, a magánéletben szerény, közvetlen férfi hírében áll, aki elutasítja a nagyképûség minden formáját. Talán ezen tulajdonsága az, amivel megérinti a lányok lelkét. Önmagát egyébként a „nem jó pasi” kategóriába sorolja. Széltében és hosszában tíz centivel növelné testét, hogy elégedettebben szemlélhesse tükörképét, de a hódításai során szerzett trófeákra így sem panaszkodhat.

Szerinte a nő arca a legfontosabb. Ha az nem szép és vonzó, akkor lehet bármilyen bomba teste, nincs esélye nála. A következő megmérettetési pont a fenék, ami Endi gyengéje. Csak ezután következik a mellmustra.

A helyzet azonban nem ilyen egyszerû, mert mindezek mellett vékonynak, magasságban hozzá passzolónak, ha lehet, barna hajúnak (szőke és fekete hajszín sem kizáró ok) kell lennie a hölgynek. És persze szükség van még erős kisugárzásra és intelligenciára, ami kardinális kérdés a vad rockernél.

– Sok egyéjszakás és többéjszakás kalandom volt. Szerencsés szerelmi életet tudhatok a hátam mögött, gyönyörû és főleg okos nőket kaptam a sorstól, akik elfogadták rosszfiús énemet is. Mi férfiak így vagyunk ­kita­lálva, másképp mûködünk. Arra viszont mindig figyeltem, hogy ne engedjem kihasználni magam.

Endi bár sok női szívet meghódított, nehezen tudja megfogalmazni, mi az a plusz, ami vonzóvá teszi a másikat a szemében. Tizenöt évesen, amikor első szexuális tapasztalatait szerezte, még az ismeretlen vonzotta, de manapság ­in­kább a vadászösztön, a ­férfi­vér hajtja.

– Nem vagyok egyszerû eset. Nem tudnám pontosan meghatározni, hogy nálam mitől jó szerető valaki vagy sem. Ha két ember szerelmes, akkor nélkülözhetetlen az odaadás, a tisztelet. A romantikával ugyan hadilábon állok, de lelkis pasi vagyok.

A dobost elnézve nehéz elképzelni, hogy a zord külső érzékeny férfit takar. Előbb gondolnánk vad ­orgiák­ra vele kapcsolatban, mintsem órákig tartó romantikus szeretkezésekre. Mégis, a nő, aki ha a testét nem is százszázalékosan, de a lelkét meghódította, az egyetlen személy, aki tudja, milyen is az igazi Endi, ha eljön a bizonyítás ideje.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16055936_auto_resized.jpg
origo.hu

Kimentek egy győrzámolyi balesethez, amit láttak, arra a rendőrök sem voltak felkészülve - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15734_resized.jpg?avcount=1685732107
origo.hu

Ilyen orosz fenyegetésre senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16055401_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mutatjuk, melyik négy csillagjegyre vár élete legjobb nyara – te vajon köztük vagy?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16054139_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Botrány Ferihegyen, Taylor játékvezetőnek menekülnie kellett + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16055450_auto_resized.jpg
ripost.hu

Rúzsa Magdi ledobta a cukiságbombát: így élvezik a Balatont hármas ikreivel – fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16056044_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Fergeteges zivatar söpört végig az utcákon, kíméletlen jégeső csapott le a fővárosra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15735_resized.jpg?avcount=1685732107
origo.hu

Két év börtönt is kaphat a drogos magyar énekesnő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16054079_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzünk a hétvégén? Ez nem kérdés, már mutatjuk is a legjobb recepteket!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16056216_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Így változtak az árak: elindult a kötelező akciózás

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16056344_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rúzsa Magdi elutazott hármasikreivel: erre a szép helyre vitte el őket - Fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15723_resized.jpg?avcount=1685732107
life.hu

Elképesztő akciók a Lidl-ben: nem csak azt kapjuk, ami kötelező!(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/7upaDPk1CZpYNPirUztCbM6fpqWv3ltj9u2QFGxbmjo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYzNjZjZDViZDU2NjQ3NGY4OTI2YjA5ZWMxNjZjNzQw.jpg
HÁLA

Gyászol a magyar énekes: fájdalmas volt a búcsú, mégis hálát érez

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/owMIaFBt6zfz_S2rpE5lRIz085POEefEz86NWDx6zVs/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NkZmVjMmQyNDM3ZjRmOThhNDBlMWY2ZWFjMDY2OWJk.jpg
FOGADÁS

Összepattant Köllő Babett és Hajdú Péter